Nem tett jót a COP26 szénkibocsátásának a sok magángép

A brit kormány ugyan elkötelezte magát arra, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének Glasgow-ban zajló 26. ülését (COP26) szén-dioxid-semlegessé teszi, a pénteken befejeződő tanácskozás szénkibocsátása azonban több mint kétszer nagyobb lesz – több mint 102 ezer tonna – a két évvel ezelőtt Madridban tartott hasonló klímacsúcsnál. Ez egyenlő tízezer brit háztartás éves szénkibocsátásával – írta a BBC hírportálja.

A szénkibocsátás mértéke részben a résztvevők magas számának tudható be. A brit kormány tájékoztatása szerint az október 31-én kezdődött tanácskozáson több mint 39 ezren vettek részt, míg Madridban 27 ezer résztvevő volt. Voltak azonban egyéb okok is.

Az Arup fenntarthatósági tanácsadócsoport által a brit kormány számára készített jelentés szerint a COP26 szénkibocsátásának 60 százaléka a tanácskozásra érkező nemzetközi járatokhoz köthető. Bár kérték a résztvevőket, hogy próbálják elkerülni a légi utat, és ha lehet, szárazföldi közlekedéssel érkezzenek, a világ számos vezetője magánrepülőgéppel érkezett, és teherszállítógépek hozták helikoptereiket és a járműveket gépkocsi-kíséretükhöz.

A Cirium légiforgalmi elemzőcég a BBC-nek elmondta, hogy a november elseje előtti négy napon 76 magángép vagy VIP-járat érkezett Glasgowba.

Ami a városi közlekedést illeti, alacsony szénkibocsátású közösségi közlekedés és gépkocsik álltak rendelkezésre. A küldöttek bérletet kaptak a közösségi közlekedésre, a konferencia buszjáratait elektromos járművek adták. A tanácskozáshoz felhúzott átmeneti épületek energiaellátásánál kerülték a szervezők a generátorok használatát, egy új áramellátó hálózatot építettek ki, amely megújuló energiát használt.

A tanácskozás résztvevőinek étkeztetését 80 százalékban Skóciából, 15 százalékban az Egyesült Királyság más részeiről származó termékekből biztosították, és csak 5 százalék érkezett külföldről. Nem használtak egyszer használatos poharakat, műanyagot. Mintegy 400 ivóvizes ballont állítottak fel, amelyeket újratölthető üvegpalackokkal használhattak a résztvevők a cateringért felelős Lorna Wilson szerint.
Wilson elmondta azt is, hogy a menü 40 százaléka növényi alapú, 60 százaléka vegetáriánus volt.

A brit kormány közölte, úgy akarja elérni a tanácskozás szén-dioxid-semlegességét, hogy olyan projektekbe vág bele, amelyeket elismer az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC).

Köztük vannak megújuló energiaprojektek és energiahatékonysági intézkedések. A brit kormány szerint ez lesz az első olyan COP-ülés, amely a szén-dioxid-semlegességről a brit szabványügyi intézet által készített és nemzetközileg elismert szabványnak meg fog felelni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »