Alakul a balkáni „mini Schengen”

A határátkelések gyorsításáról, a hatékonyabb árucseréről és más gazdasági együttműködési lehetőségekről tárgyalt csütörtökön Belgrádban a szerb államfő, az albán kormányfő, illetve az észak-macedón miniszterelnök-helyettes a Nyitott Balkán (Open Balkan) kezdeményezés tagországainak képviseletében.

A nyugat-balkáni térség gondjainak megoldásában fontos szerep jut a Nyitott Balkán elnevezésű kezdeményezésnek, amelynek keretében a szerbek és az albánok együtt tudnak működni – jelentette ki a találkozót követően Aleksandar Vucic szerb államfő.

„Ez a kezdeményezés hozzásegít minket ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást, hogy megfelelő következtetéseket vonjunk le, és hogy soha ne veszélyeztessük a békét, valamint, hogy a szerbek, az albánok és az észak-macedónok, illetve mindenki más, összehasonlíthatatlanul jobban éljenek” – fogalmazott a szerb államfő.

Edi Rama albán miniszterelnök arra emlékeztetett, hogy ahogyan a második világháborút követően a korábban ellenséges Franciaország és Németország is előbb a gazdasági kapcsolatait újította meg, és így kezdett el javulni a viszonyuk, így a szerbek és az albánok is a gazdaságon keresztül közeledhetnek egymáshoz. Reményét fejezte ki, hogy Montenegró is csatlakozik a kezdeményezéshez, még akkor is, ha az Adria-parti ország vezetői úgy gondolják, hogy országuk már jövőre csatlakozhat az Európai Unióhoz. Mint mondta, az európai integráció és a térségbeli együttműködés nem zárja ki egymást.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Kiemelte, hogy a térség többi országának vállalatai is csatlakozni akarnak majd a kezdeményezéshez, amikor meglátják annak előnyeit, és akkor azoknak a kormányoknak is lépniük kell majd, amelyek most ódzkodnak a csatlakozástól. Mindenkinek kézzelfogható haszna származna abból, ha könnyebb lenne az áru, a munkaerő vagy a diákok mozgása a régiós határokon belül – húzta alá.

Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök lemondását követően az országot Belgrádban Nikola Dimitrov miniszterelnök-helyettes képviselte, aki közölte: nem tart attól, hogy országa kilépne a kezdeményezésből, még akkor sem, ha hatalomváltásra kerülne sor Észak-Macedóniában. „Észak-Macedónia számára gazdasági szempontból, valamint a térség európai jövője miatt is fontos, hogy a kezdeményezés része maradjon” – magyarázta.

A Nyitott Balkán kezdeményezést 2019. október 10-én indította el Aleksandar Vucic, Edi Rama és Zoran Zaev, a cél pedig a nyugat-balkáni térség országaiban javítani az egymás közötti gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat. A kezdeményezést az Európai Unió és az Egyesült Államok is üdvözölte. A három ország első megállapodása alapján 2023. január elsejétől megszűnik a határellenőrzés Szerbia, Albánia és Észak-Macedónia között.

Forrás: MTI

Friss hírek