Közel 20%-ra nőtt a török infláció

Augusztusban csaknem két és fél éves csúcsra gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme Törökországban. A török statisztikai hivatal honlapjára pénteken felkerült adatok szerint augusztusban 19,25 százalékkal, 2019 áprilisa óta a legnagyobb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest.

Elemzők a fogyasztói áremelkedés lassulására, 18,70 százalékra számítottak a júliusi 18,95 százalék után. Az előző hónaphoz képest 1,12 százalékra mérséklődött az áremelkedés a júliusi 1,80 százalékról. Elemzők kisebb, 0,60 százalékos havi szintű emelkedésre számítottak augusztusra.

A feldolgozatlan élelmiszerek, az energia, az alkoholos italok, a dohány és az arany gyakran változékony árát nem számolva júliushoz képest 0,74 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy hónappal korábbi 1 százalékos emelkedés után, tavaly augusztushoz viszonyítva pedig 18,46 százalékkal a júliusi éves szintű 18,51 százalékot követően.

Az utóbbi több mint négy évben, 2017 februárja óta szinte minden hónapban kétszámjegyű volt az éves infláció, részben a török líra gyengesége, részben pedig a nyersanyagárak elszabadulása miatt.

A kamatemelési ciklus tavaly szeptemberben indult, akkor 2 százalékponttal, 10,25 százalékra, novemberben 15 százalékra, decemberben 17,00 százalékra, márciusban pedig 19,00 százalékra húzta fel a jegybank az egyhetes repokamatot, hogy erősítse a török lírát és ezáltal lassítsa az inflációt.

A jegybank monetáris bizottsága augusztusban már az ötödik egymást követő kamatdöntő ülésén hagyta 19 százalékon az irányadó, egyhetes repokamatot és júliusban 14,1 százalékra módosította az év végére várható inflációra vonatkozó előrejelzését az addig becsült 12,2 százalékról.

Ez annak fényében egyébként nem meglepő, hogy Erdogan elnök azokat a jegybankelnököket, akik a kamatemelés eszközéhez nyúlnak, viszonylag hamar el szokta távolítani. Legutóbb idén áprilisban volt váltás a török jegybank élén, a tavasszal kirúgott Naci Agbal kicsivel több mint 4 hónapot töltött el hivatalában.

Ugyancsak pénteken ismertetett adatok szerint augusztusban az éves szintű termelői áremelkedés 45,52 százalékra (!) gyorsult a júliusi 44,92 százalékról, havi összehasonlításban 2,77 százalék volt a növekedés a júliusi 2,46 százalék emelkedés után.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »