Nem hozott meglepetést az S&P felülvizsgálata

A három nagy hitelminősítő közül a Standard & Poor’s a pénteki piaczárás után közölte a magyar adósminősítés felülvizsgálatának eredményeit. Az S&P megerősítette az érvényben lévő BBB besorolást, valamint a stabilnak minősített kilátást is.

A cég a Londonban bejelentett döntés részletes indoklásában kiemelte, hogy az idén 6,1 százalékos, jövőre 5,3 százalékos növekedést vár reálértéken számolva a magyar gazdaságban. Az S&P elemzői az általuk valószínűsített növekedés hajtóerői között említették a koronavírus elleni magyarországi oltási kampány hatékonyságát és a folytatódó költségvetési ösztönzést.

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy várakozásuk szerint a hazai össztermékhez (GDP) mért államháztartási hiány 2021-ben 7,5 százalék, 2022-ben 5,9 százalék lesz, de 2023-ban 4 százalék alá csökken. Az S&P becslése szerint a GDP-arányos nettó államadósság-ráta az idei év végén 73 százalék körül lesz. A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy ez 2014 óta a legmagasabb nettó államadósság-ráta lenne.

A cég közölte: várakozása szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a következő hónapokban tovább szigorítja monetáris politikáját az infláció megfékezése végett, ezzel együtt is valószínű azonban, hogy a magyarországi reálkamatok a következő néhány évben mélyen a negatív tartományban maradnak.

Az elemzés szerint a hatékony magyar oltási program és a gazdasági aktivitást terhelő korlátozások ezt követő gyors feloldása nagyobb mértékben gyorsította a gazdaság kilábalását, mint ahogy azt a hitelminősítő az idei év elején várta. Jóllehet a második negyedévi GDP-adatok még nem ismertek, az előzetes jelzőszámok arra engednek következtetni, hogy az éves összevetésű növekedés nagyon erőteljes lehetett abban a negyedévben – áll az S&P Global Ratings pénteki londoni elemzésében.

A cég közölte, hogy erre alapozva számol 6,1 százalékot elérő idei egész éves reálnövekedéssel a magyar gazdaságban, feltételezve, hogy a koronavírus-fertőzések száma nem kezd ismét gyorsan emelkedni. Az S&P elemzői szerint mindezek alapján a magyar hazai össztermék már az idén ismét elérheti a koronavírus-járvány előtti szintet.

Reagált a Pénzügyminisztérium

A Fitch Ratinghez hasonlóan a válság közepette is erősnek ítélte meg a hitelminősítő hazánk teljesítményét, stabilitását és válságkezelési stratégiáját – közölte a Pénzügyminisztérium szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a péntek este kiadott értékelésében a S&P elemzői elismerték Magyarország 2021-ben megvalósult lendületes gazdasági visszapattanását, amelyet gazdasági és költségvetési tényezők, valamint a kedvező külső pozíció is erősít. Az elemzők méltatják a magyar vakcinabőséget és a hatékony oltási programot, melyek hozzájárulnak a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához.

A S&P elemzői rögzítik: felminősítést hozhat, amennyiben a magyar gazdasági növekedés továbbra is nemzetközileg kiemelkedő szinten teljesít. Mint írják: ehhez mindenképp az uniós források hatékony felhasználására van szükség, a gazdasági túlhevülés, valamint a külső egyensúlytalanság elkerülése mellett.

A fentieken túl az államháztartási kiadások dinamikus konszolidációja is előrelépést hozhat Magyarország hitelminősítői megítélésében – hangsúlyozta a pénzügyi tárca. A hitelminősítő kiemeli, hogy mivel a jelenlegi költségvetési stimulus rövidtávon, az európai uniós források jó ütemű érkezése pedig középtávon járul hozzá a növekedéshez, biztató fejlődési pálya lehetősége előtt áll a magyar gazdaság – írta a PM.

Forrás: MTI

Friss hírek

Új elnöke lett a vezető román kormánypártnak

Florin Citu kormányfőt választotta a következő négy évre elnökévé szombaton a román kormány vezető erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL). A feszült légkörű tisztújításon Citu 2878 szavazatot, ellenfele, a pártot négy éve vezető Ludovic Orban képviselőházi elnök 1898 voksot kapott.

Read More »

30 nap haladékot kapott az Evergrande

A 305 milliárd dolláros hiteltartozást felhalmozott Evergrande csütörtökön elmulasztotta egyik dollárkötvénye kamatainak kifizetését, ezzel közelebb került egy esetleges törlesztési csődhöz. A nemfizetés napjától 30 napos türelmi időszak indult, ha ez alatt nincs megoldás, jöhet a csőd. 

Read More »