Közönség helyett műzaj és minivideók adják az olimpiai hangulatot idén

Digitális eszközök segítségével próbálnak hangulatot teremteni az üres versenyhelyszíneken a megnyitóval pénteken kezdődő tokiói olimpia szervezői.

A koronavírus-járvány miatt a küzdelmeket gyakorlatilag nézők nélkül rendezik meg, de ahogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke fogalmazott: nem akarják, hogy a sportolók egyedül érezzék magukat a stadionokban vagy a csarnokokban.

„Szeretnénk megmutatni nekik, hogy az emberek velük vannak és támogatják őket” – fogalmazott a német sportdiplomata. A NOB azt reméli, hogy a tokiói játékok minden idők legnézettebb olimpiája lesz világszerte.

A hangulat fokozásának technikai kellékei között lesz egy audiorendszer, amely a korábbi olimpiák alapzaját, a lelkesedést, illetve a tapsot játssza majd be, így a versenyzők úgy érezhetik, hogy mégis ülnek nézők a lelátón. Emellett otthonról, egy digitális platformon keresztül minden szurkoló küldhet virtuális tapsot is a résztvevőknek, és a helyszíneken, valamint a televíziós közvetítésben látható lesz, hogy melyik országból hányan drukkolnak.

Origamiból készült olimpiai ötkarika az olimpiai médiaközpontban Tokióban 2021. július 21-én. A világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia július 23-án kezdődik. MTI/Czeglédi Zsolt

Mindenkit arra biztatnak, hogy készítsen magáról egy öt másodperces szelfivideót, küldje be, és ezt is megjelenítik majd a kivetítőkön. Néhány versenyhelyszínen pedig a sportolóknak lehetőségük lesz arra, hogy a versenyük után közvetlenül élő kapcsolatba léphessenek az otthon szurkoló családjukkal és barátaikkal.

A tokiói olimpiát eredetileg 2020 nyarán rendezték volna, de a pandémia miatt egy évvel elhalasztották.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »