Második éve veszteséges a Nissan

Egymást követő második veszteséges évét zárta a 2020-as pénzügyi évvel a japán Nissan autógyár és a folyó pénzügyi évre is veszteséget jelez előre, bár gazdálkodási mutatóinak javulása mellett az előző két évinél már jóval kisebbet.

A honlapján kedden publikált mérleg alapján a Nissan Motors Co. Ltd. autóipari konszern az idén márciussal zárt 2020-as pénzügyi éve január-márciusi negyedik negyedévében 2,545 ezer milliárd jen, az egy évvel korábbi 2,371 ezer milliárd jennél 173 milliárd jennel magasabb értékesítési árbevétel mellett 19,0 milliárd jen működési eredmény szintű hiányt ért el. A negyedik pénzügyi negyedévi hiány 75,8 milliárd jennel javult a 2019 negyedik negyedévi 94,8 milliárd jenes hiányhoz képest.

A Nissan negyedik negyedévi nettó eredménye 81,0 milliárd jen veszteség lett, 629,5 milliárd jennel kisebb a 2019 negyedik negyedévi 710,5 milliárd jenes veszteségnél.

A márciussal zárt 2020-as pénzügyi évben a Nissan 7,862 ezer milliárd jen értékesítési árbevétel mellett 150,7 milliárd jenes működési eredmény szintű hiányt gazdálkodott ki mínusz 1,9 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett, nettó éves eredménye 448,7 milliárd jen veszteség lett. A veszteség kisebb lett a még februárban jelzett 530 milliárd jennél.

Nissan Leaf – kép forrása: Nissan Global

A Nissan a jövő márciussal záró folyó pénzügyi évben gazdálkodási mutatói javulását várja a 2020-as pénzügyi évhez képest. Eladásainak 8,6 százalékos, 4,4 millió járműre növelésével 9,1 ezer milliárd jenes értékesítési árbevételt tervez elérni az előző két év negatív bevételarányos jövedelmezősége után, működési eredmény szinten nullszaldó elérésével. Nettó eredmény szintjén azonban várhatóan ismét veszteséggel fogja zárni az évet a cég – immár a harmadikat egymás után – , de a veszteség mértéke lényegesen kisebb, 60 milliárd jen körüli lehet.

A Nissan az egész konszern szerkezetét felölelő átalakítási programot hajt végre a globális expanziót erőltető egykori vezérigazgatója, Carlos Ghosn 2018 novemberi letartóztatása óta.

Forrás: MTI

 

Friss hírek

Piaci körkép: kitörés határán a DAX index

A DAX helyzete nem sokat változott tegnaphoz képest, de van esély az index kitörésére eddigi kereskedési sávjából, miután ismét ennek felső határát teszteli. Ezt a területet az overbalance-szerkezet felső határa is jelöli, így áttörése trendfordulóra utalhat.

Read More »