Tartományi választást tartanak ma Madridban

Rendkívüli járványügyi intézkedések mellett nyitottak ki a szavazóhelyiségek és kezdődtek meg a tartományi parlamenti választások Madridban kedden.

A biztonságos szavazás érdekében különböző idősávokat jelöltek ki a választóknak, délelőtt 10 és 12 óra között a 65 évnél idősebb vagy egyéb okból veszélyeztetettek számára javasolják voksuk leadását. Azokat, akik igazolt koronavírus-fertőzöttek vagy fennáll náluk a fertőzés gyanúja arra kérték, hogy utolsó egy órában, este 19 és 20 óra között menjenek szavazni.

A szavazatszámláló bizottságok sorsolással kiválasztott több mint 30 ezer tagja FFP2-es maszkokat, plexi arcpajzsokat és gumikesztyűket kapott. Ülőhelyeiket legalább másfél méterre helyezték el egymástól a szavazóhelyiségekben, ahol a nap folyamán többször is fertőtlenítő takarítást tartanak.

A szavazóhelyiségekben korlátozták a létszámot, a padlón jelzések mutatják a kötelező haladási irányt. A fülkékben és a termekben is kézfertőtlenítőt helyeztek ki. Ezúttal lehetőség van arra, hogy otthonról kinyomtatva, előre kitöltve vigyék el a szavazólapot és dobják az urnába, így csökkentve az szavazóhelyiségben töltött időt.

Több választókerületben módosították a szavazás helyszínét a jobb szellőzés és a távolságtartás érdekében, így például Moralzarzalban a helyi bikaviadal arénában lehet leadni a voksokat. A szavazás biztonságára és az egészségügyi óvintézkedések betartására megerősített létszámmal mintegy 7700 rendfenntartó vigyáz a tartományban.

A 5,1 millió választásra jogosult közül 235 ezren kérvényezték a levélben szavazást, soha még ennyien nem éltek ezzel a lehetőséggel ebben az autonóm közösségben. 1987 óta nem volt példa arra, hogy munkanapon rendezzék meg a választásokat a fővárost is magába foglaló tartományban.

Az előrehozott választások kiírását március elején jelentette be Isabel Díaz Ayuso konzervatív néppárti (PP) elnök így megelőzve, hogy koalíciós partnere, az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt és a Szocialista Munkáspárt (PSOE) bizalmatlansági indítványt nyújtson be vele szemben.

A konzervatívok 26 év irányítják az autonóm tartományt. A legutolsó közvélemény-kutatások a néppárt győzelmét vetítik előre, de néhány mandátummal elmaradva az önálló kormányzást jelentő abszolút többségtől a régió törvényhozásában. A felmérések szerint eddigi koalíciós partnere, az Állampolgárok párt ezúttal nem jut be a helyi parlamentbe.

  • Kapcsolódó:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »