Korlátozások alóli mentesség jöhet a beoltottaknak Romániában

A koronavírus-járvány miatt elrendelt egyes korlátozások alóli mentesség bevezetését helyezte kilátásba kedden Florin Citu miniszterelnök azok számára, akik beoltatják magukat a betegség ellen.

A kormányfő szerint a legfertőzöttebb térségeknek számító nagyvárosokban az oltáskampány felpörgésével sikerült megfékezni a fertőzések terjedést. Példaként Kolozsvárt említette, ahol a (felnőtt) lakosság 34, illetve Bukarestet, ahol a lakosság 30 százaléka kapta már meg az oltás mindkét adagját.

Citu szerint a nyitás június elsejére beígért megkezdése azon múlik: sikerül-e addig legalább ötmillió állampolgárt beoltani, ami a felnőtt lakosság 30 százalékának felel meg. A hatóságok olyan könnyítéseket terveznek az idegenforgalmi szezon idejére, mint a maszkviselési kötelezettség feloldása a strandokon és hegyvidéki kirándulásokon, a vendéglátóhelyek és tengerparti szállodák teljes (kapacitásuk 100 százalékával történő) megnyitása a beoltott vendégek előtt.

A kormányfő lehetségesnek nevezte a – jelenleg betiltott – rendezvények engedélyezését is az immunizált résztvevők számára, amennyiben a bukaresti és kolozsvári kísérleti színházi előadások és koncertek pozitív tapasztalatot hoznak. Citu szerint a maszkviselési kötelezettség feloldásával megvárnák augusztus elsejét, amikorra 60 százalékos átoltottságot remélnek elérni a felnőtt lakosság körében.

Korábban Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár is a 30 százalékos átoltottsági küszöb meghaladásától tette függővé a korlátozások feloldásának megkezdését, hozzátéve, hogy – miként a zárásról a fertőzöttségi ráta alapján döntöttek – a nyitás során is lehetnek regionális eltérések az átoltottsági ráta függvényében.

Romániában a kormányfő által elnökölt tárcaközi bizottság készíti elő a járványügyi korlátozások fokozatos lazítását, de a testület tagjai eddig rendre elhárították, hogy konkrétumokat közöljenek az általuk mérlegelt forgatókönyvekről.

A húszmilliós Romániában a beoltható, 16 év feletti (16,1 milliós) lakosság 21 százaléka (3,38 millió ember) kapta meg az oltás első, illetve 12,6 százaléka (2,03 millió ember) a vakcina mindkét dózisát.

  • Cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Négy hétre lezárják Szingapúrt

Szingapúr a világ egyik legkevésbé fertőzött országa, a koronavírus-járvány első hulláma óta nem volt érzékelhető növekedés az esetszámokban, a napi új fertőzöttek száma utoljára tavaly szeptemberben járt napi 50 felett és eddig összesen 31-en haltak meg a betegségben az 5,89 millió lakossal rendelkező országban.

Read More »

Piaci körkép: eltűnt az infláció miatti aggodalom

A DAX egy masszív fordulatot mutatott be tegnap, az index a délelőtt folyamán közel 2%-os mínuszban is járt, de vissza tudott kapaszkodni és zárásra már 1% körüli nyereséget ért el. A Volkswagen bejelentette, hogy áprilisban csoportszinten 75,2%-kal nőtt az autóátadások száma a tavalyi évhez képest.

Read More »