6 ezer ember vett részt a madridi bikaviadalon

Másfél év szünet után újra bikaviadalt rendeztek Madridban a hétvégén, a koronavírus-járvány miatt rendkívüli egészségügyi óvintézkedések bevezetése mellett.

A főváros mintegy 24 ezer fő befogadására alkalmas Las Ventas nevű arénájába hatezren léphettek be, kötelezően maszkban. A nézőket üres székek és sorok választották el egymástól, legfeljebb hatan ülhettek együtt azok, akik egy társaságként érkeztek az eseményre. A büfék ezúttal zárva maradtak.

A viadalon híres torreádorok, például Enrique Ponce vagy az El Juli becenevet viselő Julián López küzdöttek meg a bikákkal, a közönség soraiban pedig ott volt a spanyol király legidősebb nővére, Elena is, két gyerekével.

A rendezvényt nem véletlenül tartották május másodikán, ugyanis ekkor ünneplik a madridi tartomány napját, amellyel a francia megszállás elleni spanyol függetlenségi háborút elindító, 212 évvel ezelőtti felkelésre emlékeznek. Ilyenkor hagyományosan ünnepi bikaviadalokat is rendeznek a tartomány különböző arénáiban.

https://www.instagram.com/p/COaOTZShDiI/

A járvány miatt másfél éve tartó kényszerszünet nehéz helyzetbe hozta azokat, akik a bikaviadalok megrendezéséből élnek, ezért a madridi esemény bevételét jótékony célra fordítják a szervezők. A viadal ideje alatt az arénában további adományokat gyűjtöttek a rászorulók megsegítésére.

A koronavírus megjelenése előtt Spanyolországban évente csaknem kétezer bikaviadalt tartottak több millió néző érdeklődése mellett. Az ágazat mintegy 200 ezer embernek adott munkát és a spanyol gazdaságra gyakorolt hatása több milliárd euró volt. A bikaviadalok a nemzeti kulturális örökség részének számítanak, de évek óta feszült vita zajlik az esemény megítéléséről, a járványt megelőzően rendszeresek voltak az állatvédelmi tüntetések.

A vasárnapi madridi viadal idején is felvonult az arénánál a PACMA állatvédő szervezet néhány békés tiltakozója.

  • Ez is érdekes lehet:

Forrás: MTI/Instagram

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »