Hétvégi oltópont lesz a párizsi Disneylandben

A koronavírus elleni oltási kampány egyik óriási központja nyílik meg szombaton a Párizstól mintegy harminc kilométerre keletre található, jelenleg zárva tartó Disneylandben – jelentették be helyi illetékesek szerdán.

Az oltóközpont a szórakoztató park Disney’s Newport Bay Club nevű épületegyüttesében fog működni, ahol általában hivatalos rendezvényeket tartanak. A központ a hotelek közelében található, a park területén kívül. A nagyjából 17 ezer főt foglalkoztató Disneyland Paris a járvány miatt először tavaly március 13. és július 15. között volt zárva, majd október 30-án ismét bezárta a kapuit az újabb korlátozások miatt.

https://www.instagram.com/p/CNjv2l-hr2M/

A Disney-oltóközpontban a stadionokhoz hasonlóan naponta legalább ezer embert oltanak majd be, bár abban különbözni fog a többi oltóponttól, hogy csak hétvégén lesz nyitva. Időpontot foglalni kizárólag az interneten lehet.

A francia kormány közben azt is bejelentette, hogy a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcináját szombaton kezdik el alkalmazni Franciaországban, de azt az egészségügyi főhatóság ajánlásának megfelelően csak a legalább 55 évesek kaphatják meg.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden közölte, hogy rendkívül ritka esetekben kapcsolat állhat fenn a Johnson & Johnson-csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV vállalat vakcinája és a vérrögképződéses esetek között, az eddigi eredmények azonban azt mutatják, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait. Gabriel Attal kormányszóvivő ezt követően, szerdán megerősítette, hogy szombattól már ezt az oltóanyagot is alkalmazzák a kampányban. Franciaországba múlt héten mintegy 200 ezer adag érkezett az első szállítmánnyal, és azokat szét is osztották a háziorvosoknak, a gyógyszertáraknak és az oltóközpontoknak.

Emmanuel Macron államfő kedd este videóüzenetben üdvözölte, hogy az oltási kampány felgyorsult, és eddig 18 millió dózist adtak be. A teljes lakosság 20, a felnőtt lakosság 25,2 százaléka, több mint 13 millió ember már megkapta az első vakcinadózist, 5 millióan (a teljes lakosság 7,5, a felnőtt lakosság 9,5 százaléka) pedig mindkét adagot.

Forrás: MTI

Friss hírek