Júniusban az eredeti tervek szerint indul az EB

Az eredeti tervek szerint 2020-ban megrendezésre kerülő labdarúgó Európa Bajnokság hosszas várakozások után zöld utat kapott és 2021. június 11-én valóban elkezdődik.

A 2020-as világjárvány következtében felfüggesztésre kerülő esemény lebonyolítását megnehezítette az EB új szabványa, miszerint nem egy előre kijelölt ország rendezi a tornát, hanem Európa-szerte kijelölt különböző városok biztosítják a helyszíneket. A Covid-19 járvány pedig nem egyszerűen megnehezítette, hanem kétségbe is vonta az EB megreformált struktúráját.

Az elsődleges tervek szerint a rajongók számára több szempontból is változatos lehetett volna a torna, mivel az olyan fapados légitársaságok, mint a Wizzair vagy a Ryanair lehetőséget nyújtottak volna a futballszurkolók számára, hogy a foci mellett egy egyedi Európa-túrán is részt vegyenek. A pandémia következtében azonban nemcsak a szurkolók, de a játékosok egészségi állapotát is veszélyeztette az Európa-szerte megtervezett verseny.

Ennek következtében a 2021-es év első heteiben több hír is napvilágot látott, miszerint az EB megújult formája a Covid-19-re tekintettel visszatér a klasszikus struktúrához és még egyszer utoljára egy ország rendezheti az EB-t. A legesélyesebb jelentkező a 2018-as labdarúgó világbajnokságot is megrendező Oroszország volt, ahol teljes mértékben rendelkeznek a megfelelő infrastruktúrával egy kontinenstorna utolsó pillanatbeli megszervezéséhez. Az UEFA azonban minden követ megmozgatott, hogy az EB a tervezett több országos rendszerben kerüljön megrendezésre.

A közelmúltbéli hivatalos bejelentés pedig meg is erősítette, hogy a 2021-es Labdarúgó Európa Bajnokság június 11. és július 11. között tartja az eredeti terveket és 12 európai városban (köztük Budapesten) játsszák le a tornát.

A rendező városok között Amszterdam, Baku, Bilbao, Bukarest, Budapest, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár szerepel. A nyitómérkőzést a római Olimpiai Stadionban, a döntőt pedig a londoni Wembley Stadionban játsszák majd a csapatok.

A csoportokban, mint mindig, négy ország kapott helyet és minden csoporthoz kettő stadion került kiírásra. Magyarország az F csoportban kapott helyet, Németországgal, a VB címvédő Franciaországgal és az EB címvédő Portugáliával. Az F csoport mérkőzéseit a budapesti Puskás Arénában, illetve a müncheni Allianz Arénában rendezik.

  • A 2021-es nyári Európa Bajnokság csoportbeosztása és helyszínei:
  • A csoport: Olaszország, Svájc, Törökország, Wales (Róma & Baku)
  • B csoport: Belgium, Oroszország, Dánia, Finnország (Szentpétervár & Koppenhága)
  • C csoport: Ukrajna, Észak-Macedónia, Hollandia, Ausztria (Amszterdam & Bukarest)
  • D csoport: Anglia, Horvátország, Skócia, Csehország (London & Glasgow)
  • E csoport: Spanyolország, Svédország, Lengyelország, Szlovákia (Bilbao & Dublin)
  • F csoport: Németország, Franciaország, Portugália, Magyarország (Budapest & München)

Azok az országok, amelyek rendezőként is részt vesznek a tornán, garantáltan játszanak legalább kettő meccset a saját stadionjukban is. Ezek alapján Magyarország legalább két mérkőzést fog játszani a Puskás Arénában.

A csoportmérkőzéseket a kieséses szakasz, a legjobb 16 követi, amely június 16-án kezdődik. Ebben a szakaszban Budapesten is láthatunk egy mérkőzést, méghozzá a második meccset június 27-én – ez lesz azonban Budapest és a Puskás Aréna búcsúmeccse is, mivel a 27-i nyolcaddöntő után már nem láthatunk több meccset ezen az EB-n Budapesten.

Az elődöntőkre és a döntőre pedig már csak Londonban, a Wembley-ben kerül sor. Az elődöntők június 6-án, illetve 7-én játszódnak, míg a döntő 11-én helyi idő szerint este 8 nyolc órakor kezdődik.

A 2021-es Európa Bajnokság elég hosszú utat tett meg már most, hiszen a torna teljes törlése is szóba került a kezdeti fázisokban. Az UEFA azonban minden követ megmozgatva, valamint türelemre is építkezve egy év késleltetéssel ugyan, de az eredeti tervek alapján rendezi meg a versenyt.

Magyarországgal a csoportban idehaza is határozottan izgalmas mérkőzéseket láthatnak majd a nézők, hiszen a futballvilág legnagyobb sztárjai érkeznek a Puskás Arénába. Az Európa Bajnokság pedig nemcsak a sportnak, de a sportfogadásnak is kedvez. A Magyarországon is elérhető legjobb online sportfogadási oldalak ugyanolyan figyelemmel követik az eseményeket, mint a rajongók.

 

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »