Alakul az uniós oltási igazolvány terve

Javaslatot terjesztett elő az Európai Bizottság szerdán egy, a koronavírus elleni oltást bizonyító európai uniós igazolvány létrehozására. Az Európai Unió végrehajtó testülete ezzel is elő kívánja mozdítani, hogy az európaiak szabadabban utazhassanak, és enyhüljenek a közös piac működését nehezítő rendkívüli intézkedések negatív hatásai – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.

A közös uniós oltásigazolásra, más néven zöld tanúsítványra vonatkozó jogalkotási javaslat bemutatásakor a bizottsági elnök elmondta, előterjesztésük a megkülönböztetéstől való mentesség és az uniós állampolgárok alapvető jogainak szigorú tiszteletben tartásán alapul.

Az oltási könyv szerepét betöltő digitális zöldigazolvány a beoltottságot fogja igazolni, teszteredményeket tartalmaz azok esetében, akik még nem kaphattak oltást, illetve információt fog tartalmazni arról, ha valaki már átesett a koronavírus-fertőzésen – közölte az elnök.

Az uniós bizottság közleményében arról tájékoztatott, amennyiben a tagállamok a beoltottság igazolásának megléte esetén eltekintenek bizonyos népegészségügyi korlátozások, például tesztelési- vagy karanténkötelezettség alkalmazásától, ugyanolyan feltételek mellett kötelesek elfogadni az igazolvány rendszere keretében kiadott oltási igazolványt is.

Ez a kötelezettség az uniós forgalombahozatali engedéllyel rendelkező vakcinákra korlátozódna, de az egyes tagállamok dönthetnek úgy, hogy ezeken felül más vakcinákat is elfogadnak.

A közlemény kitért arra is, hogy az igazolványokat digitális vagy papíralapú változatban állítják ki. Mindkét változat rendelkezik egy QR-kóddal, amely tartalmazza a szükséges kulcsfontosságú információkat, valamint egy digitális aláírást a dokumentum hitelességének igazolására. Az igazolvány díjmentesen lesz elérhető, és azt a kiállító tagállam hivatalos nyelvén vagy nyelvein, valamint angolul állítják ki.

A be nem oltottakkal szembeni hátrányos megkülönböztetés megelőzése érdekében az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az oltási igazolvány mellett hozzanak létre olyan igazolványokat is, amelyek igazolják az elvégzett koronavírus-tesztek eredményeit, illetve azt, hogy az igazolvány tulajdonosa felgyógyult a koronavírus okozta megbetegedésből.

Az igazolvány korlátozott számú információt tartalmaz, például a nevet, a születési időt, a kiállítás dátumát, a védőoltásra, tesztre, illetve a felgyógyulásra vonatkozó releváns információkat és az igazolvány egyedi azonosítószámát. Ezeket az adatokat csak az igazolványok hitelességének és érvényességének megerősítése és ellenőrzése céljából lehet ellenőrizni. Az igazolvány valamennyi uniós tagállamban érvényes lesz, továbbá Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc is csatlakozhat ahhoz – derült ki az uniós bizottság közleményéből.

Ursula von der Leyen az AstraZeneca gyógyszergyártó oltóanyagának esetleges negatív mellékhatásaira vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette: bízik a brit-svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinában.

Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos a sajtótájékoztatón feltett kérdésre válaszolva azt mondta, az Európa Unió oltási stratégiájában szereplő koronavírus elleni oltóanyagokon kívül számos jó oltóanyag létezik, – szavai szerint – közéjük tartozik az orosz fejlesztésű Szputnyik V oltóanyag is.

Mivel az orosz oltóanyaggyártónak nehézségei vannak a tekintetben, hogy kielégítse a vakcina iránt megnövekedett igényt, az Európai Uniónak szabad gyártókapacitásával esetlegesen segítséget kell nyújtania Oroszországnak – tette hozzá az uniós biztos.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »