A Legfelsőbb Bíróságon is elbukott Trump választási csatája

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága pénteken elutasította azt a Texas állam által beadott és további államok által támogatott beadványt, miszerint négy államban – ahol szoros csatában Joe Biden nyert – meg kellene semmisíteni a választási eredményeket. Ezzel Donald Trump az utolsó esélyét is elvesztette a választások eredményének utólagos megváltoztatására.

Az amerikai sajtó már a beadvány nyilvánosságra kerülésekor is „long shot” – ként jellemzte az ügyet, ami magyarul talán a” bátor próbálkozás” kifejezéssel írható le a legjobban.

A bíróság döntése is azt tükrözi, hogy nem volt komolyan vehető Trump mesterterve, hiszen az ügyet a tárgyalási  szakaszig sem engedték eljutni a bírák. A kilenctagú testületből mindössze ketten – Samuel A. Alito Jr., és Clarence Thomas – jelezték, hogy „technikailag” megengedhető lett volna az ügy vizsgálata, de ők is hozzátették, hogy ezen véleményük nem jelenti azt, hogy a döntéskor pozitívan szavaztak volna.

Összességében egyértelmű döntést hozott a Legfelsőbb Bíróság, láthatóan nem állt meg az a felvetés, hogy Texas állam mondja meg más amerikai államoknak, hogyan vezényeljék le a választást saját államaikban.

Donald Trump természetesen Twitteren jelentkezett a döntés után, ahol azt írta, hogy a Legfelsőbb Bíróság cserbenhagyta őket.

Forrás: NYTimes

Friss hírek