Dániában újabb lökést adnak az elektromos autók terjedésének

Dánia pénteken egy új célkitűzést fogadott el, mely szerint 2030-ra legalább 775 ezer elektromos vagy hibrid autónak kell közlekednie az ország útjain. A lépés hozzájárul ahhoz, hogy Dánia elérje azt az ambíciózus célt, hogy 2030-ra 70%-kal csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A kormányzat egyben egy szélesebb körű átalakulási tervet is bejelentett, ez már 1 millió alacsony vagy zéró kibocsátású járművel számol 2030-ra, de a jelenlegi megállapodás egyelőre csak az első 775 ezres cél eléréséhez biztosít forrást.

Jelenleg mintegy 20 ezer elektromos vagy elektromos hajtással is rendelkező autó fut a dán utakon, azaz töredéke a 2,5 milliós járműparknak. Európai összehasonlításban jelenleg a középmezőnyben vannak a dánok. Bár 2019-ben megindult az EV szektor növekedése, és négy negyedév alatt több mint 2,5-szeresére nőttek a tölthető személyautók eladásai, ezek több mint fele a PHEV, azaz tölthető hibrid kategóriából került ki, ezen típusok jó része pedig csak nagyon fegyelmezett használat mellett és rövid távokon tud alacsony szén-dioxid-kibocsátás mellett közlekedni.

Az alábbi grafikonon a tölthető (azaz teljesen elektromos vagy plug-in hibrid) személyautók részesedése látható a teljes piacból 2019 első, illetve 2020 első negyedévében:

Új elektromos vagy tölthető hibrid személyautók regisztrációja országonként az összes eladott új autó arányában. Forrás: InsideEVs.com

A dán kormány az elektromos autók vásárlásának támogatása mellett a hagyományos hajtású autókra kivetett adókat is fokozatosan emelni fogja, és az autók regisztrációs adójának számítását is módosítják: eddig a futott kilométerek alapján történt az adó kiszámítása, ezentúl viszont szén-dioxid-kibocsátás határozza majd meg a fizetendő adó mértékét.

A benzin- és dízelüzemű autók eladásának teljes tiltását jelenleg az európai uniós szabályok nem teszik lehetővé, de a dán kormányzat pénteken ezt is sürgette – immár 11 tagország szeretné kivezetni a fosszilis üzemanyagokkal üzemelő autókat 2030-ig uniós szinten is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / InsideEVs.com

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »