Amint feloldották a korlátozásokat, az olaszok megrohamozták a boltokat

Vásárlók tömege lepte el Milánó és Torinó belvárosát, miután Lombardia és Piemont tartományokban enyhítették a korlátozásokat, és vasárnap megnyitották az üzleteket.

Szájmaszkos vásárlók töltötték meg a vásárlóutcákat, a milánói dóm előtti téren sokan sétáltak, az üzletek előtt pedig távolságtartással sorban állva várakoztak az emberek, hogy – szigorúan egyesével – beléphessenek a boltokba.

Lombardia, Piemont és Calabria tartományokban enyhítettek a november elején bevezetett szigorú korlátozásokon: kiemelten veszélyes, vörös zónából közepesen veszélyes, narancssárga színű besorolásba léptek át. Az eddig bezárt üzletek megnyitottak, a vendéglátó egységeket azonban továbbra is zárva tartják. Milánó városában 12 ezer üzlet nyitott újra. A dóm téren megkezdődött a fenyőfa felállítása.

A gócpontként számon tartott, tízmillió lakosú Lombardiában vasárnap valamivel több mint háromezer új fertőzöttet szűrtek ki a november eleji majdnem tízezer után. Egy nap alatt országosan 20 648 új beteget igazoltak a szombati több mint 26 ezer után, de majdnem ötvenezerrel kevesebb teszteléssel. Majdnem nyolcszázzal csökkent a kórházban kezeltek száma, amely megközelíti a 33 ezret. Napok óta csökken az intenzív osztályon levő betegek száma is, amely jelenleg 3753. Az aktív fertőzöttek száma valamivel több mint 759 ezer. Az elvégzett tesztek és a szűrt betegek aránya 11,6 százaléknak felel meg a november elején mért majdnem húsz százalékhoz képest. Csökken a halottak napi száma is: 541 beteg halt meg a korábbi 686 után. A halálesetek száma elérte az 54 904-t, vagyis hétfőn várhatóan 55 ezer felett lesz a február óta elhunyt betegek száma.

A kormány a következő napokban jelenti be a december 4-étől érvényes új járványintézkedéseket. Előzetes információk szerint egészen karácsonyig a területi korlátozások enyhítése várható, az ünnepek alatt azonban nem kizárt az újabb szigorítás a tartományok közötti intenzív mozgás, valamint a nagy családi összejövetelek megakadályozására. A jelenleg még vörös zónának számító, Alto Adige (Dél-Tirol) autonóm régió bejelentette, hogy december közepétől megnyitja a sípályákat. A máshonnan érkező látogatók csak vírusteszttel léphetnek be.

A tervek szerint Roberto Speranza egészségügyi miniszter december 3-án vázolja fel a parlamentben a vakcina országos elosztási tervét. A tárca minden 30 ezer lakosra egy-egy oltóközpont felállítását tervezi edzőtermekben, kaszárnyákban és más helyszíneken felállított oltási állomásokon vagy tábori kórházakban, amelyek működtetésében a fegyveres erők is segítséget nyújtanak.

Egészségügyi illetékesek úgy látják, január végétől kezdődhet meg a lakosság oltása. Nem lesz kötelező, de a nyájimmunitáshoz az kell, hogy a lakosság legalább hatvan százaléka megkapja, ezért kampányt indítanak az oltás ösztönzésére. Korábbi adatok szerint első lépésben 1,7 millió adag oltóanyag érkezhet Olaszországba.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »