Biden: 11 millió illegális bevándorló kap állampolgárságot

Joe Biden, az Egyesült Államok megválasztott elnöke az NBC televíziónak kedd este adott interjújában bejelentette, hogy az illegális bevándorlók elnöki beiktatása után két hónapon belül állampolgárságot kapnak.

Mint hangsúlyozta, kötelezettséget vállal az állampolgárság megadására mintegy 11 millió illegális bevándorlónak, és az erről szóló törvénytervezetet átküldi a kongresszusnak.

Kifejtette, hogy elnöksége első száz napjának legfontosabb feladata a bevándorlási reform megvalósítása és a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítését célzó csomagterv elfogadtatása lesz.

Ígéretet tett rá, hogy jelentős mértékben megnöveli az Egyesült Államokba befogadandó menekültek számát. Donald Trump hivatalban lévő republikánus elnök 15 ezer főben szabta meg az évente befogadható menekültek számát, Biden most azt ígérte, hogy ezt a kvótát évi 125 ezer főre emeli. Emellett eltörli a Trump-kormányzat azon tiltó rendelkezését is, amelynek értelmében meghatározatlan időre felfüggesztették a beutazást azokból az országokból, amelyeket a terrorizmus melegágyának minősítettek.

  • Korábban írtuk:

A politikus azt mondta, hogy korrigálni fogja, illetve semmisnek mondja ki azokat a korábbi, Trump által hozott elnöki rendeleteket, amelyek szerinte kártékonyak voltak, és – mint fogalmazott – “jelentősen befolyásolták a klímaviszonyok romlását, és ezzel egészségtelenebbé tettek bennünket”.

Az interjúban Biden megerősítette, hogy megkezdődött a hatalom átadásának folyamata, s a jelenlegi elnök nemzetbiztonsági csapata már meg is kereste az ő munkatársait. Korábban – még kedden délután – újságíróknak azt is megerősítette, hogy naponta megkapják majd a szigorított titkosítású hírszerzési jelentéseket is.

Biden hangsúlyozta: “ez nem egy harmadik Obama-ciklus lesz, mert teljesen más a világ ma, mint az Obama-Biden adminisztráció idején volt”.

  • Az államok sorra hitelesítik Biden győzelmét
Michigan után kedden Pennsylvaniában és Nevadában is is bejelentették: a helyi legfelsőbb bíróság hitelesítette Joe Biden és alelnökjelöltje győzelmét.

A michigani végeredmény nyomán megnyílt az út Joe Biden előtt

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás