Az EU meghosszabbította a Törökország elleni szankciókat

Az Európai Unió egy évvel meghosszabbította a Törökország ellen tavaly létrehozott szankciós keretrendszert, amelyet a Földközi-tenger keleti térségében végzett és az EU által jogellenesnek tartott, tenger alatti földgázmezők után kutató fúrási tevékenységre válaszul fogadtak el az uniós tagországok külügyminiszterei – közölte az Európai Unió Tanácsa pénteken.

A 2021. november 12-ig érvényben maradó korlátozó intézkedések lehetővé teszik azoknak az embereknek és szervezeteknek a szankcionálását, akik vagy amelyek felelősek a Ciprus közelében folyó fúrási tevékenységekért, illetve korlátozó intézkedéseket helyez kilátásba a velük kapcsolatban álló emberekkel vagy szervezetekkel szemben is.

A szankciók emberek esetében az unió területére való beutazás tilalmát és a vagyoni eszközök befagyasztását, szervezetek esetében pedig a vagyoni eszközök befagyasztását foglalják magukban. Emellett az uniós állampolgároknak és szervezeteknek tilos pénzeszközöket a jegyzékbe vettek rendelkezésére bocsátani.

Az Európai Unió Tanácsa pénteki közleményében hangsúlyozta: az Európai Unió ismételten megerősíti teljes szolidaritását Ciprussal, és emlékeztet az ország szuverenitásának és jogainak tiszteletben tartására a nemzetközi joggal összhangban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Tanács ez idáig két embert helyezett a korlátozó intézkedések hatálya alá. Indoklása szerint a két érintett felelős a Földközi-tenger keleti térségében végzett, a Ciprusi Köztársaság által nem engedélyezett szénhidrogén-feltárás fúrási tevékenységeinek tervezéséért, irányításáért és végrehajtásáért, illetve maguk is részt vesznek ezekben a tevékenységekben.

A listán két török állampolgár szerepel: Mehmet Ferruh Akalin, a Turkish Petroleum Corporation (TPAO) alelnöke és igazgatótanácsának tagja, valamint Ali Coscun Namoglu, a Turkish Petroleum Corporation (TPAO) feltárási részlegének igazgatóhelyettese.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »