Egy lépéssel közelebb került céljához Amy Coney Barrett

Az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága csütörtökön megszavazta Amy Coney Barrett jelöltségét az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróságba.

A bizottság 12 republikánus tagja egyhangúlag megszavazta Coney Barrett bírói jelöltségét, a demokrata párti szenátorok bojkottálták a szavazást, nem is jelentek meg a voksoláson. A demokrata párti szenátorok e helyett csütörtök reggel sajtótájékoztatót tartottak. Chuck Schumer, demokrata párti frakcióvezető kijelentette: „nem könnyű szívvel” hozták meg a bojkottról szóló döntést.

„Mi ezt a törvénytelen meghallgatást bojkottáljuk” -fogalmazott Schumer.

„Ez az ő döntésük volt, az enyém pedig az, hogy szavazzak a jelöltre” – mondta a szavazás előtt Lindsey Graham, az igazságügyi bizottság republikánus elnöke. Hozzáfűzte: „nem fogjuk megengedni nekik (a demokratáknak) hogy átvegyék a bizottság feletti uralmat”.

A demokraták a bizottság határozatképtelenségét szerették volna elérni a bojkottal, a bizottság szabályzata szerint ugyanis két kisebbségi szenátorra – ez esetben demokrata párti politikusra – van szükség a szavazás lebonyolításához. Lindsey Graham azonban kijelentette: mivel a demokraták szándékosan próbálták meg ellehetetleníteni a szavazást és bojkottálták a bizottságot, ezért erre az esetre eltörli ezt a  szabályzatot.

Graham közleményt is kiadott, amelyben leszögezte: Amy Coney Barrett megérdemli a szavazást, és jelöltségét meg is szavazzák.

„Barrett bírónő megérdemli, hogy alkotmánybíró legyen, és az is lesz” – fogalmazott a kommünikében Graham.

A szavazás után Chuck Schumer a Capitolium (a törvényhozás épülete) előtt újságíróknak azt mondta: „Amy Coney Barrett jelölése a legtörvénytelenebb folyamat volt, amelynek valaha is tanúja voltam a szenátusban, és esetleges megerősítése rossz következményekkel jár majd a szenátusra, a legfelsőbb bíróságra és egész országunkra nézve is”.

A szenátus egésze hétfőn szavaz majd a konzervatív Amy Coney Barrett jelöltségéről.

  • Előzmények:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »