Az elnökjelölti vita miatt szégyenkezik Amerika

Az amerikai média szerdán egyöntetűen negatívan ítélte meg Donald Trump elnök és Joe Biden, a demokraták jelöltjének első elnökjelölti vitáját, amelyet kedden az ohiói Clevelandben tartottak.

Az írott és elektronikus sajtó elsősorban a vita hangnemét kifogásolta, és széleskörű egyetértés mutatkozott abban, hogy zűrzavaros és kínos pillanatokkal, sértésekkel terhelt volt a kedd esti másfél óra.

A The Wall Street Journal című lap „kaotikusnak” minősítette, a Politico „a nemzeti szégyen pillanatairól” írt, a USA Today „fájdalmasnak” nevezte a vitát. Az MSNBC televízióban szerdán még azt is felvetették, hogy Joe Bidennek, a demokraták elnökjelöltjének nem kellene részt vennie a következő két – október 15-én és október 22-én tartandó – elnökjelölti vitán. A CNN hírtelevízió két műsorvezetője szintén azt feszegette, hogy érdemes-e megtartani a többi országos televíziós vitát. „Tessék törölni a (további) vitákat” – fogalmazott a baloldali liberális Atlantic magazin cikke.

Több bírálat érte Chris Wallace-t, a vita moderátorát is, mert nem vetett gátat a verbális agressziónak. A közösségi médiában bocsánatkérést is követeltek tőle. Donald Trump a saját Twitter-oldalán meg is jelentetett egy olyan bejegyzést, miszerint „Chris Wallace testesíti meg azt, amiért az amerikai közvélemény bizalmatlan a média iránt”.

Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök az MSNBC televízióban szerdán elégedettségét fejezte ki Biden teljesítménye miatt. „Mindenki láthatta Joe Biden hitelességét” – fogalmazott Pelosi, aki korábban kétszer is arra sürgette Bident, hogy ne vegyen részt az elnökjelölti vitán.

Több republikánus politikus – köztük az ohiói Darrell Issa – Bident bírálta a vitában kifejtett álláspontjáért.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az Ohióban kampányoló Joe Biden szerdán újságíróknak kijelentette: az első elnökjelölti vita „ébresztő volt az egész nemzet számára”. Majd azt állította: az elnök viselkedése a vita alatt „nemzeti szégyen” volt. Korábban Biden a Twitteren azt kifogásolta, hogy Trump kedd este „nem ítélte el a fehér felsőbbrendűséget hirdetőket”.

Donald Trump szerdán a Twitteren több bejegyzést szentelt a vitának. „Senki nem akarja Aluszékony Joe-t vezetőnek, beleértve a radikális baloldalt (amely kedd este veszített)” – írta az egyik posztban.

Az elnökjelölti vitákat szervező bizottság szerdán bejelentette: intézkedéseket hoznak, hogy a további vitákon „rend” uralkodjék. „A tegnap esti vita nyilvánvalóvá tette, hogy a következő vitákra további intézkedéseket kell foganatosítanunk” – fogalmazott közleményében a bizottság.

Közben több republikánus politikus is bírálta Trumpot azért, mert nem foglalt állást a fehér felsőbbrendűséget hirdető erők ellen. Tim Scott dél-karolinai republikánus szenátor – aki afroamerikai politikus – újságíróknak úgy fogalmazott: „szerintem az elnöknek korrigálnia kell ezt, ha nem teszi meg, akkor nemcsak egyszerűen rosszul fogalmazott”.

Mike Rounds dél-dakotai republikánus szenátor szerint Trumpnak „nagyon világosan” kellett volna fogalmaznia ez ügyben. „Egyértelművé kellett volna tennie, hogy a szélsőbaloldalnak és a szélsőjobboldalnak nincs helye” – szögezte le Rounds. Hasonlóképpen nyilatkozott Mitt Romney, Utah állam republikánus szenátora, aki 2012-ben a republikánusok elnökjelöltje is volt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »