Lengyelország 2049 végéig felszámolná a kőszénbányákat

Lengyelország 2049 végéig bezárná az összes kőszénbányáját; a bányákban dolgozó vájároknak nyugdíjukig biztosítják jelenlegi foglalkozásuk folytatását – erről állapodtak meg a bányászszakszervezetek és a lengyel kormány képviselői pénteken.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök úttörőnek nevezte a megegyezést. A tárgyaló felek szem előtt tartották Lengyelország “korszerű energetikai transzformációját, valamint az egész sziléziai társadalom méltó munkakörülményeinek biztosítását is” – írta a kormányfő a Facebook oldalán.

A bányaipar tervezett átalakítása miatt a múlt kedd óta több sziléziai bányában tartó tiltakozást lezáró megállapodásról közös sajtóértekezleten számolt be a Szolidaritás szakszervezet sziléziai bányászati részlegének elnöke, Dominik Kolorz, valamint az energiaszektor átalakításáért felelős kormánybiztos, Artur Sobon állami kincstárügyi miniszterhelyettes. “Lengyelország történelmében az egyik legfontosabb ágazat felszámolásáról írtunk alá megállapodást” – jelentette ki Kolorz, aki egyúttal pozitívan értékelte az elért kompromisszumot.

Sobon szerint a megegyezésben meghatározták a lengyel bányászat és energetika átalakításának “becsületes és igazságos újtát”. Az államtitkár közölte: a kormány a bányavidék társadalmi és gazdasági átalakításáért felelős biztost fog kinevezni, és új eszközöket szánnak a helyi gazdaság fejlesztésére.

A megállapodás mellékleteként kidolgozták az egyes bányák leállításának ütemtervét. Az egyezmény szerint az utolsó lengyelországi kőszénbánya lezárásáig az ágazatot állami támogatásban részesítik. Az alapelv az, hogy a most foglalkoztatott bányászok a nyugdíjig dolgoznak, és szociális juttatásokban, illetve előrehozott nyugdíjban részesítik azokat, akiknek mégsem sikerül munkát biztosítani a föld mélyén.

A megállapodásban foglalt transzformációs stratégiát az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia.

Lengyelország az Európai Unió úgynevezett zöld megállapodásának keretében nem vállalt kötelezettséget arra, hogy 2050-re eléri a karbonsemlegességet, mivel egyéni tempóban kívánja átalakítani jelenleg szénalapú energiaiparát. A múlt héten Varsó bírálta az Európai Bizottság elnöke, Ursula von de Leyen javaslatát, miszerint 2030-ig a jelenleg tervezett 40 helyett legalább 55 százalékkal kellene csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok uniós kibocsátását.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás