Izraelben az országos zárlat ellenére megdőlt a napi koronavírus-rekord

Izraelben – mindössze néhány nappal a második országos zárlat kezdete után – 6861 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában, soha ilyen sok új esetet nem észleltek korábban – közölte szerdán az izraeli egészségügyi minisztérium.

Az eddigi negatív rekord 5533 eset volt szeptember 15-én, míg májusban volt olyan nap, amikor csak öt új fertőzöttet találtak. A számok mostani megugrásához részben az is hozzájárult, hogy az elvégzett tesztek száma is jelentősen emelkedett. Leginkább az arabok és az ultraortodox zsidók által lakott települések érintettek, mert ott szűkebb helyeken élnek együtt nagyobb létszámú családok.

Izraelben múlt péntek óta ismét országos zárlat van érvényben a koronavírus-járvány miatt: az iskolák bezártak és kijárási korlátozásokat vezettek be. Az ország vezetése a három hétre tervezett vesztegzárral elsősorban az egészségügyi rendszer túlterhelését akarja megakadályozni. A drasztikus intézkedés bevezetése előtt több kórházvezető jelezte, hogy az egészségügyi intézmények kezdik elérni kapacitásaik határát.

Az izraeli kormány a korlátozások további szigorítását fontolgatja.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »