Nincs változás az EKB-nál, de figyelik az euró erősödését

Nem változtatott csütörtöki monetáris politikai ülésén az irányadó eurókamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.

A kormányzótanács változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintjét. Döntésében a kormányzótanács leszögezte, hogy az irányadó kamatokat mindaddig a jelenlegi szinten szándékozik tartani, amíg az inflációs kilátások határozottan meg nem közelítik a 2 százalék közeli célt.

A kormányzótanács megerősítette, hogy a júniusi monetáris politikai ülésen 1350 milliárd euróra megemelt összegben folytatja az eszközvásárlásokat a járványvédelmi sürgősségi programban (Pandemic Emergency Purchase Programme, PEPP) a mindenkori szükségletnek megfelelően, legalább 2021 júniusának a végéig.

A kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón Christine Lagarde reagált az euró elmúlt időszakban történt erősödésére is. Mint mondta, nincs árfolyamcéljuk, de folyamatosan figyelik az euró mozgását.

Az euró árfolyama újabb lökést kapott és a dollárral szemben rövid időre 1,19 fölé is ugrott, miután Lagarde jelezte, hogy a várakozásoknak megfelelően erős visszapattanást tapasztaltak az euróövezet gazdaságaiban. Ennek eredményeképpen megemelték az idei évre és a követkeő két évre adott GDP-becsléseket: 2020-ra már csak 8%-os visszaesést valószínűsítenek a korábban jelzett -8,7%-kal szemben, 2021-re 5%-os, 2022-re pedig 3,2%-os gazdasági növekedést várnak.

Forrás: MTI / CNBC

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »