Meghosszabbította az EU az Oroszországgal szembeni szankciókat

Újabb fél évvel meghosszabbította az Európai Unió csütörtökön az Ukrajna területi egységének, önállóságának és függetlenségének megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankcióit.

Az immár 2021. március 15-ig érvényes büntetőintézkedések továbbra is 175 emberre és 44 szervezetre vonatkoznak, a korlátozások a vagyoni eszközök befagyasztása mellett beutazási tilalmat foglalnak magukban.

Az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető tevékenységek miatt az Európai Unió először 2014. március 17-én vezetett be szankciókat. Az EU ezeken túl további intézkedéseket is hozott az ukrán válsággal kapcsolatban, egyebek mellett gazdasági szankciókkal sújtotta az orosz gazdaság egyes ágazatait, továbbá korlátozó intézkedéseket rendelt el a Krím-félsziget és Szevasztopol jogellenes elcsatolása nyomán kizárólag e két területre vonatkozóan.

Az előbbi szankciók jelen állás szerint 2021. január 31-ig, utóbbiak pedig 2021. június 23-ig vannak érvényben. Az Ukrajnát szintén negatívan érintő Északi Áramlat-2 gázvezeték építését a szankciók mindeddig nem érintették, de miután Németország nyilvánosan is az orosz államot vádolta meg az ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij megmérgezésével, immár a gázvezeték-projekt befejezése is kérdésessé vált.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás