Negatív rekordot döntött a foglalkoztatás Európában

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján a valaha regisztrált legnagyobb mértékben esett vissza a foglalkoztatás a második negyedévben az euróövezetben és az EU-ban egyaránt.

Az euróövezetben 2,9 százalékkal, az Európai Unióban 2,7 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma az előző negyedévihez képest, ami mindkét régió esetében a legnagyobb mértékű visszaesés a nyilvántartás 1995-ös kezdete óta. Az egy évvel korábbival összevetve is mindkét régióban a valaha regisztrált legnagyobb mértékben csökkent a foglalkoztatás a második negyedévben: az euróövezetben 3,1 százalékkal, az EU-ban 2,9 százalékkal.

Az első negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékos, az EU-ban 0,2 százalékos volt a foglalkoztatás negyedéves csökkenése. Éves összevetésben mindkét régióban 0,4 százalékkal nőtt a foglalkoztatás az első negyedévben.

A részmunkaidős foglalkoztatás bevezetésének köszönhetően a foglalkoztatás kevésbé csökkent mint a teljesített munkaórák száma. Az euróövezetben az előző negyedévihez képest 12,8 százalékkal kevesebb munkaórát teljesítettek az alkalmazottak a második negyedévben, míg az EU-ban 10,7 százalékkal kevesebbet. Éves bázison a csökkenés 16,6 százalék volt az euróövezetben és 13,8 százalék az EU-ban. A csökkenés éves és negyedéves bázison egyaránt mindkét régióban a valaha regisztrált legnagyobb.

A foglalkoztatás az EU minden tagállamában csökkent a második negyedévben, Málta kivételével, ahol az előző negyedévihez képest 0,6 százalékkal növekedett. A legnagyobb negyedéves csökkenés – 7,5 százalékos – Spanyolországban következett be. Írországban 6,1 százalékkal, Magyarországon 5,3 százalékkal, Észtországban pedig 5,1 százalékkal mérséklődött a foglalkoztatás a második negyedévben az elsőhöz képest.

A koronavírus-válság előtti legmagasabb szinthez, a 2019 negyedik negyedévihez képest az euróövezetben 5,1 millióval, 3,2 százalékkal, az EU-ban pedig 6,1 millióval, 2,9 százalékkal csökkent a foglalkoztatás az idei második negyedévben. A foglalkoztatás szintje mindkét régióban a 2017 első negyedévinek felel meg. A ledolgozott munkaórák száma a 2019 negyedik negyedévivel összevetve 16,4 százalékkal csökkent az euróövezetben és 13,5 százalékkal az EU-ban. A csökkenés mértéke mindkét régióban a nyilvántartások 1995-ös kezdete óta a legnagyobb.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »