Az USA egy évre feloldja a Ciprus elleni fegyverembargót

Az Egyesült Államok a jövő évben átmeneti időre részlegesen feloldja a Ciprus elleni fegyverembargót – jelentette be kedden az amerikai külügyminiszter.

Mike Pompeo közleménye szerint Washington egy évi időtartamra oldja fel az immár több mint harminc éve érvényben lévő fegyvereladási tilalmat, így lehetővé válik a halált nem okozó katonai felszerelések kivitele.

A döntésről az amerikai diplomácia vezetője telefonon tájékoztatta Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnököt. A miniszter közölte, hogy a 2021-es pénzügyi évben nem pusztán a nem halálos védelmi eszközök, hanem az ezekhez tartozó alkatrészek exportjára és reexportjára vonatkozó korlátozásokat is feloldják majd. Erről egyébként az amerikai kongresszus még tavaly decemberben hozott döntést, Pompeo pedig júliusban már bejelentette, hogy Washington erősíteni szeretné biztonságpolitikai és védelmi együttműködését Nicosiával.

A külügyminiszter megerősítette: az amerikai kormány változatlanul támogatja Ciprus egyesítését, föderális alapon kellene megoldani a sziget megosztottságát. „Ciprus kulcsfontosságú partner a Földközi-tenger medencéjének keleti vidékén” – írta Pompeo kedden délután a Twitteren.

Miközben egyes elemzők Washingtonban ellentmondásosnak minősítették a döntést, arra hivatkozva, hogy az felbosszantja Törökország vezetését, Bob Menendez, a kongresszus demokrata párti szenátora üdvözölte, és a Ciprushoz fűződő kapcsolatok fontosságának elismeréseként méltatta az embargó feloldását. A politikus közleményt adott ki, amelyben „megbízható stratégiai partnernek” nevezte Ciprust, kiemelve, hogy az amerikai érdekeknek az embargó feloldása felel meg.

Az Egyesült Államok 1987-ben vezetett be fegyverembargót, annak reményében, hogy ezzel is ösztökélheti a sziget újraegyesítését. Törökország 1974-ben rohanta le és foglalta el Ciprus északi részét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »