Durvulnak a zavargások az amerikai nagyvárosokban

Az oregoni Portlandben vasárnapra virradóra a Black Lives Matter mozgalom aktivistái összecsaptak a Donald Trump amerikai elnökkel rokonszenvezők városba érkező csoportjával, egy ember holtan maradt az utcán. A missouri St. Louis városában két rendőrt lőttek meg, Chicagóban pedig öt ember esett lövöldözés áldozatául.

Az oregoni Portlandben, ahol több mint 92 napja tartanak a zavargások, az AP egyik fotósa három lövést hallott, majd azt látta, hogy az azonnal reagáló rendőrök a mentőkkel odasiettek az áldozathoz, aki – az AP munkatársa szerint – fehér férfi volt. A rendőrség közleménye csupán annyit tudatott, hogy ismeretlen tettes ellen megkezdték a nyomozást. Az áldozatról nem közöltek részleteket. A Fox televízió információi szerint a véres összecsapás akkor történt, amikor a Donald Trumpot támogatók konvoja már elhagyta a belvárost.

A Black Lives Matter (BLM) aktivistái vasárnap Ted Wheeler polgármester lakásához vonultak, és azt kiáltozták, hogy addig nem mennek el onnan, amíg a polgármester le nem mond. Nyilvánosságra hozták Wheeler mobiltelefonjának számát is, és arra bíztatták az embereket, hogy hívják fel a politikust és kényszerítsék őt lemondásra.

A missouri St. Louis-ban vasárnapra virradóra két rendőrt lőttek meg intézkedés közben, az egyiküket fejbe lőtték, állapota válságos, a másikat a lábán találták el. Chicagóban, szintén vasárnapra virradóra a városban több helyen is lövöldözés tört ki, a rendőrség szóvivőjének vasárnapi közleménye szerint legalább öt halott van, két rendőr megsebesült.

https://www.instagram.com/p/CEhQ2o-Hk1Z/

Donald Trump több Twitter-bejegyzésben is reagált a Portlandban történtekre. „A Nemzeti Gárda készen áll, akarja és képes rá (a rendteremtésre). Csak a kormányzó hívása kell” – írta az egyik bejegyzésben. Majd egy másikban hozzátette: „amióta a Nemzeti Gárda két nappal ezelőtt megjelent a wisconsini Kenoshában, a városban nem volt több erőszak”.

Trump több olyan mikroblog-bejegyzést is újra-tweetelt, amelyben a zavargások kapcsán Joe Bidennel, a demokraták elnökjelöltjével foglalkoztak. „Joe Biden, Kamala Harris, van valami kommentár? ” – olvasható az egyik posztban.

A demokraták Trumpot okolják

A nagy amerikai televíziós csatornák szokásos vasárnapi politikai vitaműsoraiban megszólaló demokrata párti politikusok Donald Trumpra próbálták hárítani a felelősséget az zavargásokért.

Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva azt állította: Trump „szándékosan szítja az erőszak lángjait”, hogy ezzel segítse a választási kampányát. „Az elnököt egyetlen dolog mozgatja: mi az, ami neki jó. Látja, hogy az erőszak és a még több erőszak szítása jó a kampányának. De az nem érdekli őt, hogy ez mit jelent az országnak, hogy emberéletek vesznek oda” – vélekedett.

Val Demings floridai demokrata párti képviselő a CBS televízió Szemben a nemzettel című műsorában úgy fogalmazott: a BLM-aktivisták és Trump támogatói közötti összecsapás és lövöldözés azért történhetett meg, mert „átpolitizálták a belbiztonságot”. Az afroamerikai politikus arra szólította fel az elnököt, hogy a feszültség enyhítése végett közvetlenül is szóljon a tüntetőkhöz. „Nem lenne rendes dolog, ha az Egyesült Államok elnöke mikrofont ragadna, vagy az éter hullámain békességre és megnyugvásra szólító üzenetet fogalmazna meg?” – mondta az interjúban. Hozzáfűzte, hogy „az a káosz, rendetlenség és törvénytelenség, amit most látunk, Donald Trump Amerikája”. Arra az újságírói felvetésre, hogy vajon a tüntetések nem fajultak-e el, Demings azt válaszolta: a tüntetőknek joguk van békés gyülekezésre, de „aki bármely oldalon és bármely helyen megsérti a törvényt, azt felelősségre kell vonni”.

Karen Bass, szintén afroamerikai demokrata párti képviselő a CNN-nek azt állította: Trump „egyetlen célja, hogy élezze az erőszakot”.

„Fekete embereket ölnek meg, és az elnök egyetlen szót sem szól” – ezt már Cedric Richmond – szintén afroamerikai – louisianai képviselő mondta az NBC Találkozz a sajtóval című, vasárnap délelőtti vitaműsorában.

A vasárnap nyilatkozó demokrata párti politikusok egyike sem foglalkozott azzal, hogy a hét végén nyilvánosságra került: több wisconsini kisváros demokrata párti polgármestere Donald Trumpot biztosította támogatásáról az elnökválasztáson.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »