Libanon elveszítheti az irányítást a koronavírus felett

Hasszan Diab libanoni miniszterelnök elmondása szerint egyre nagyobb az esélye annak, hogy az ország elveszíti a kontrollt a koronavírus-járvány felett, lévén az esetek száma folyamatosan nő az augusztus 4-én Bejrútban történt robbanást követően.

A fertőzéses esetek megduplázódtak a robbanás utáni két hétben. Ez nem meglepő, hiszen a vírus a kórházakban terjed a leginkább, amelyek a katasztrófa következtében egy pillanat alatt megteltek sebesültekkel – mondják az orvosok.

Hamad Hasszán egészségügyi miniszter ennek kapcsán sürgette, hogy mielőbb növeljék meg a kórházi kapacitást, hogy az egészségügyi rendszer elbírja a járványt. 

Augusztus 4-én késő délután egy extrém erős robbanás történt Libanon fővárosában. A bejrúti kikötőben történt detonáció hatására – amelyet heves tűz előzött meg – legalább 157 ember meghalt, 80 eltűnt, és körülbelül 5000-en megsebesültek. Marwan Abboud, Bejrút kormányzója szerint a robbanás mintegy 300 000 ember otthonát semmisítette meg. A libanoni kormány kéthetes szükségállapotot hirdetett, Bejrútot pedig katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították.

Hatalmas robbanás történt Bejrútban

A bejrúti robbanás képekben

A kormány igyekszik mindent megtenni, hogy visszaszorítsa a fertőzés terjedésének ütemét; múlt pénteken részleges lezárásokat vezettek be. Az általános karantén ellenére – amely egyúttal este 6-tól reggel 6-ig tartó kijárási tilalommal is jár – azonban a törmelékek eltakarítása, a javítási munkálatok és a segítségnyújtás továbbra is engedélyezett a robbanás által érintett környékeken. Emellett a repülőtér is nyitva marad, bár az utasokat a beszállás és az országba érkezés előtt PCR-teszt elvégzésére kötelezik.

Az esetek számának növekedésével kapcsolatos aggodalmak ellenére a szállodákat, bárokat, kávézókat és éttermeket képviselő szakszervezet arra ösztönzi tagjait, hogy tiltakozzanak a kijárási tilalom ellen, ami viszont belső feszültségekhez és a biztonsági erők bevetéséhez vezethet. 

Michel Aoun libanoni elnök kompromisszumos megoldásra törekszik a kérdésben; még a héten vitára bocsátja a koronavírus-válsággal foglalkozó bizottság előtt, hogy miként lehetne biztonságosan újranyitni a vállalkozásokat, tekintettel arra, hogy tevékenységük kulcsfontosságú a gazdaság szempontjából.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »