Szeptemberben kinyitnak a belga iskolák

A belga nemzetbiztonsági tanács csütörtökön úgy döntött, hogy szeptembertől újranyithatnak az iskolák. A 12 éven felüli tanulóknak és a tanároknak kötelező lesz a szájmaszk viselése, hogy elkerüljék a koronavírusos járványgócok kialakulását az oktatási intézményekben.

Sophie Wilmés kormányfő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a gyerekek visszatérése az iskolákba elengedhetetlen, de az is nagyon fontos, hogy ne legyenek kitéve a fertőzés veszélyének.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a járvány terjedése ismét lassult, de ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a vírus még mindig jelen van az országban, és óvatosságra intette a lakosságot. „Nem tudunk visszatérni a megszokott kerékvágásba, amíg nincs oltóanyagunk. Addig meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal” – fogalmazott.

Wilmés azt is bejelentette, hogy Belgium megnyitja határait azok előtt a hosszú távú kapcsolatban élő párok elött, akiket a járvány miatt bevezetett határforgalmi korlátozások elszakítottak egymástól.

A 11,5 millió lakost számláló Belgiumban eddig közel 79 500 fertőzöttet azonosítottak, és mintegy 10 ezren haltak bele a járvány okozta betegségbe.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »