Moszkva nem fordít hátat Pekingnek

Oroszország nem szándékozik belépni egy Kína elleni koalícióba, amelynek létrehozását Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szorgalmazza – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.

Emlékeztetett rá, hogy Kína Oroszország szövetségese és partnere. „Szeretném itt felidézni az elnök arra vonatkozó szavait, hogy Oroszország nem vesz részt valaki ellen irányuló koalíciókban, és nem barátkozik valaki ellenében” – nyilatkozott Peszkov. Azt hangoztatta, hogy Moszkva csak a jószomszédságot és a kölcsönös előnyöket előmozdító tömörülésekben vesz részt.

Peszkovot azzal kapcsolatban kérdezték a média munkatársai, hogy Pompeo csütörtökön javaslatot tett „a demokráciák szövetségének” létrehozására Kínával szemben. Az amerikai diplomácia vezetője nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ebben az ügyben Oroszország támogathatja az Egyesült Államokat.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő emiatt provokációval vádolta meg Washingtont. „Most a korábbiaknál továbbmentek a kijelentéseikben. Ez már nem pusztán agresszív retorika, amit nem kevésbé agresszív lépések támasztanak alá, ez már egy arra irányuló kísérlet, hogy a nyilvános térben valamilyen módon összeütköztessék Oroszországot és Kínát. Biztosíthatom önöket, hogy ez nem fog nekik sikerülni” – nyilatkozott a szóvivő egy moszkvai orosz-kínai sajtóügyi tanácskozáson.

Zaharova szerint mára Moszkva és Peking vált a tájékoztatási háború fő célpontjává. A szóvivő megengedhetetlennek, valamint a nemzetközi joggal és a diplomácia szabályaival ellenesnek nevezte azokat a nyilatkozatokat, amelyeket a „közös kihívások előtt álló” Oroszországgal és Kínával kapcsolatban nyugati fővárosokban meg szoktak fogalmazni.

Peszkov kifejezte Moszkva nyugtalanságát az Északi Áramlat-2 gázvezetékkel kapcsolatos amerikai szankciók miatt, amelyeket elfogadhatatlannak és törvénytelennek nevezett. Azért beszélt erről, mert az amerikai szenátus elfogadta a 2021-es költségvetés saját változatát, amely büntetőintézkedéseket irányoz elő azokkal szemben, akik hozzájárulnak a vezeték megépítéséhez.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »