Kanye West tényleg elnök akar lenni

Kanye West rapper egy szerdán, a Forbes internetes oldalán megjelent interjúban kijelentette, hogy már nem támogatja Donald Trump amerikai elnököt, továbbá közölte, hogy komolyan gondolta: ringbe száll az elnöki székért és el is nyeri azt.

West, aki korábban Trump egyik leghangosabb támogatójának számított, szombaton a Twitteren jelentette be, hogy indulni kíván a 2020-as amerikai elnökválasztáson:

“Ezennel leveszem a piros sapkát” – mondta West a Forbes-nak Trump védjegyére, a “Make America Great Again” felirattal ellátott piros baseball sapkára utalva. “Mint mindig az eddigi életem során, most is nyerésre játszom” – tette hozzá a rapper.

Mint közölte, a Birthday Party elnevezésű új párt színeiben kíván indulni (az angol “party” szó egyszerre jelent politikai pártot és bulit – no comment).

West az interjúban emellett több dologra is kitért:

  • hogy nem zavarja, ha sikerül elszipkáznia a fekete szavazók voksait Joe Biden demokrata párti elnökjelölttől;
  • hogy még életében nem volt szavazni;
  • hogy februárban átesett a koronavírus-fertőzésen;
  • hogy rendkívül erős előítélettel viseltetik az oltások iránt;
  • hogy alelnök-jelöltje egy kétes hírű hitszónok lesz Wyoming-ból;
  • illetve hogy az általa irányított Fehér Házat úgy képzeli el, mint a Fekete párduc című szuperhős-filmben szereplő Wakanda államot.

A teljes exkluzív interjú angol nyelven elérhető a Forbes oldalán.

Tovább olvasom →

 

Forrás: Reuters / Forbes / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Erdogan célba vette a közösségi médiát

Törökország elnöke már elcsendesítette a független médiát, a kormánykritikus újságírókat etávolította vagy éppen börtönbe záratta, az ország vezető  hírcsatornáit és újságait  - akárcsak a jegybankot és a pénzügyminisztériumot - pedig már baráti kezek irányítják. Most a közösségi oldalak megregulázása következik. 

Read More »

Nagyon lassan tér vissza a repülési kedv

A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Hasonló adatot közölt a Fraport repülőtér-üzemeltető csoport is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás