Szerelmes levéllel már át lehet lépni a dán határon

Dánia hétfőn enyhített a határellenőrzésen több északi országgal, illetve Németországgal szemben, lehetővé téve a lezárások által elválasztott pároknak, hogy újra találkozzanak – feltéve, ha bizonyítani tudják, hogy legalább hat hónapja együtt vannak.

A dán rendőrség elmondása szerint a pároknak meg kell mutatniuk az egymással váltott üzeneteket vagy közös fényképeket, esetleg valamilyen személyes információval kell szolgálniuk a partnerükről. „Be kell mutatniuk egy fényképet vagy egy szerelmes levelet, utána mehetnek. Tudjuk, hogy ezek meglehetősen személyes dolgok, de biztosra kell mennünk” – mondta egy témában illetékes tisztviselő.

Noha ez alapvetően jó hír a hónapok óta „külön lévő” párok számára, a lépés rámutat néhány olyan problémára, amellyel a törvényhozók és a hatóságok szerte a világon szembesülnek, miközben fokozatosan újranyitják országaik határait – nevezetesen, hogy ki jöhet és ki nem?

Dánia március 14-én zárta le határait a külföldiek előtt, hogy megfékezze a koronavírus-járvány terjedését. Azóta több ízben láttak idős párokat a dán-német határon, akik egymás kezét fogva kávézgattak – persze szigorúan a határ két oldalán -, hogy kapcsolatban maradjanak egymással.

A döntést néhány törvényhozó máris számos kritikával illette: „Soha nem hallottam olyan országról, ahol a belépéshez intim üzenetek vagy fényképek bemutatására lett volna szükség a partner részéről” – fogalmazott egy ellenzéki képviselő.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »