Nem igazán kedvelik egymást a demokraták elnökjelöltjei

A demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok kedden a dél-karolinai Charleston városában, a CBS televízió által rendezett újabb tévévitáján Bernie Sanders vermonti szenátorra zúdult az össztűz.

Ez volt a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó politikusok tizedik országos tévévitája. Heten vettek részt rajta:

  • Bernie Sanders szenátor, akinek vezető szerepét a demokrata elnökjelölt-aspiránsok körében jelentősen megerősítette a múlt héten tartott nevadai jelölőgyűléseken elért győzelme
  • Pete Buttigieg, egy indianai kisváros volt polgármestere
  • Elizabeth Warren massachusettsi szenátor
  • Amy Klobuchar minnesotai szenátor
  • Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke
  • Michael Bloomberg, New York volt polgármestere, a Bloomberg hírügynökség tulajdonosa
  • Tom Steyer milliárdos.

A vitát az a  tény tette különösen jelentőssé mind a politikusok, mind a választók szemében, hogy a héten szombaton a demokraták Dél-Karolinában tartanak előválasztásokat. Az össztűz Sanders szenátorra zúdult, akinek nagyarányú támogatottságát elemzők szerint a Demokrata Párt elitje nem nézi jó szemmel.

A magát demokratikus szocialistának valló politikust vetélytársai élesen bírálták, elítélték gazdaságpolitikai elképzeléseit, a mindenkinek alanyi jogon járó általános egészségbiztosításról szóló tervét, az ingyenes felsőoktatást szorgalmazó javaslatát.

A 78 éves Michael Bloomberg, New York volt polgármestere még azzal a múlt héten megjelent, de az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó által cáfolt sajtóinformációval is előhozakodott, miszerint Moszkva a 78 éves Bernie Sanderst látná szívesen a demokraták elnökjelöltjeként. “Oroszország a maga megválasztását segíti” – fogalmazott Bloomberg, akiről a Politico című lap megjegyezte, hogy “lényegében bevásárolta magát a vitába”.

A lap ezzel arra utalhatott, hogy Bloomberg eddig több mint 400 millió dollárt költött a kampányra, ráadásul a kampányában erősen vitatható elemeket is használ. Egy manipulatív módom megvágott videó miatt például a Twitter több mint 70 darab, Bloomberghez kötődő fiókot törölt.

A többi elnökjelölt-aspiráns – köztük Sanders és Warren is – folyamatosan azzal vádolja, hogy “be akarja vásárolni magát a Fehér Házba”.

Elizabeth Warren azt állította: “Én jobb elnök lennék, mint Bernie”, Steyer szerint Sandersnek jó az elemzése az amerikai gazdaságról, de a megoldási javaslatai nem elfogadhatóak. “Nem szeretem az ő javaslatait” – fogalmazott a kaliforniai kockázatitőke-beruházó.

Pete Buttigieg megjegyezte:
“Ha azt gondolják, hogy az elmúlt négy év kaotikus, megosztó, mérgező légkörű és kimerítő volt, akkor képzeljék el 2020 nagyobbik részét Bernie Sanders és Donald Trump vitájával”.

Bloomberg arról is beszélt, hogy “kizártnak” tartja Sanders győzelmét Donald Trump felett. Sanders a vita végén azt állította magáról, hogy nem radikális. Idézte Nelson Mandela dél-afrikai polgárjogi harcost, az 1994-ben az apartheidtől megszabadult Dél-Afrika első elnökét, aki azt mondta: “A dolgok addig látszanak lehetetlennek, amíg meg nem valósulnak”.

A vitában sok ígéret hangzott el a kisvárosokban élő amerikaiak egészségügyi ellátási költségeinek csökkentéséről és a megfizethető lakásokhoz jutást segítő kormányzati politika bővítéséről. Szóba került Izrael, Kína, a szíriai helyzet és Kuba is. Bernie Sanders ugyanis a CBS televízió vasárnap esti magazinműsorában azt állította, hogy Kuba ugyan most diktatorikus ország, de régebben nem minden volt ott rossz. Interjújának ezt az állítását a vitán résztvevő valamennyi elnökjelölt-aspiráns elítélte.

Szinte egyhangúlag elítélték a becslések szerint 63 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Bloomberg gazdagságát és a nők iránt korábban rendszeresen tanúsított diszkriminatív magatartását is. Klobuchar és Biden Trump elnök Észak-Koreával kapcsolatos politikáját kifogásolta, a palesztin-izraeli konfliktus megoldását illetően pedig Sanders, Bloomberg és Warren fő vonalakban egyetértett. Kétállami megoldást szorgalmaztak, vagyis azt, hogy Izrael mellett a palesztinoknak is legyen önálló államuk.

Szombaton Dél-Karolinában csak a demokraták tartanak előválasztást. Elemzők szerint elsősorban az eddig alacsony támogatottságot élvező Joe Biden számára lesz ez létfontosságú.

Michael Bloomberg neve még nem lesz rajta a szavazócédulákon, a New York-i milliárdos ugyanis csak a március 3-i, úgynevezett szuperkedden száll be a választási küzdelembe. Akkor egyszerre 14 tagállamban tartanak majd előválasztásokat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Trump pletykája miatt ugrik az olajár

Meredek emelkedésnek indult a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben csütörtökön azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte, várakozásai szerint Szaúd-Arábia és Oroszország hamarosan bejelenti az olajkitermelés jelentős mértékű csökkentését.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás