Koronavírus: 2 nap alatt megnégyszereződött a dél-koreai fertőzöttek száma

Ma reggelre újabb 87 esetet azonosítottak a dél-koreai hatóságok, ezzel 433-ra emelkedett a koronavírus által fertőzöttek száma. Két nappal ezelőtt még csak egy gócpont volt 104 esettel, ma már egy kórház pszichiátriai osztályáról önmagában 108 esetet jelentettek.

A Koreai Járványügyi Központ riportja szerint a mai 87 új esetből 62 az első gócponthoz, a Shincheonji Jézus Templomához kötődik, mely az ország délkeleti részében, Tegu városában található – ez az a 2,5 milliós város, ahol gyakorlatilag megállt az élet tegnapelőtt.

Három új eset a Cheongdo Daenam Kórházhoz köthető, ahol a pszichiátriai osztályon fertőz a járvány, itt 108 a fertőzöttek összesített száma.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Koronavírus: már Hupejen kívül is alkalmazzák a vérplazmás gyógymódot

Kiürült egy 2,5 milliós dél-koreai város a koronavírus miatt

Forrás: CNBC

 

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »