Friss hírek

Közel a megállapodás Kína és az USA között

Washington és Peking közel áll egy korlátozott kereskedelmi egyezmény megkötéséhez, legalábbis Donald Trump amerikai elnök erről egyeztetett a tanácsadóival a Fehér Házban csütörtökön délután.

A megbeszélésen az amerikai elnök fő gazdasági tanácsadói és munkatársai – Steven Mnuchin pénzügyminiszter, Peter Navarro, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója, Larry Kudlow kereskedelmi tanácsadó és Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója – vett részt.

Közleményt ugyan nem adtak ki, de az amerikai sajtó információi szerint Trump beleegyezett abba, hogy a vasárnap esedékes, kínai árukra beígért, 156 milliárd dollár értékben kivetendő amerikai vámokat ne vezessék be, továbbá csökkentsék a már érvényben lévő vámok mértékét. Cserébe Kína kötelezettséget vállal nagy mennyiségű amerikai mezőgazdasági termék megvásárlására, valamint a szellemi tulajdonra és a nemzeti valutájára vonatkozó ígéretet tett.

Az amerikai lapértesülések nem tettek említést a kínai partnerek által esetlegesen felvetett kérdésekről, és Peking sem reagált hivatalosan az esetleges előzetes megállapodásra.

Michael Pillsbury, az amerikai elnök egyik tanácsadója arról tájékoztatta a The Wall Street Journal című lapot: személyesen az elnöktől úgy tudja, hogy Kína 2020-ban 50 milliárd dollár értékben vásárol majd amerikai mezőgazdasági termékeket, energiát és más árucikkeket, az amerikai kormány pedig 15-25 százalékkal csökkenti a kínai árukra már érvényben lévő vámok mértékét. Amennyiben a Peking által megígért amerikai vásárlások nem történnének meg, Washington visszaállítja az eredeti mértékű vámokat.

Pillsbury azt is elmondta, hogy ezt a javaslatot az amerikai tárgyalófél nem a csütörtöki egyezetésen munkálta ki, hanem négy-öt nappal ezelőtt már el is juttatta Pekingnek. A tárgyalások részleteit ismerő, de nevük elhallgatását kérő amerikai kormányzati tisztségviselők újságíróknak elmondták: amennyiben a kínaiak részéről pozitív válasz érkezik, Robert Lighthizer már pénteken aláírhatja a washingtoni kínai nagykövettel a nagy körvonalakban rögzített megállapodás-vázlatot.

Donald Trump szerint a kereskedelmi megállapodásnak ez az úgynevezett első szakasza elvezetne majd a megkötendő egyezmény második szakaszához, amikor összetettebb kérdéseket vitatnak meg: például a kötelező technológiai transzfer, a kínai állami támogatások, vagy a kínai állami vállalatok magatartásának ügyét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Fehér Házban tartott megbeszélések hírére a New York-i tőzsde jelentősen megélénkült, néhány befolyásos amerikai politikus azonban szkeptikus nyilatkozatot tett. A Kínával szemben kritikusként ismert Marco Rubio floridai republikánus szenátor például a Twitteren a rövid távú megállapodás kockázataira figyelmeztetett, Chuck Schumer, a szenátus kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője pedig úgy fogalmazott: “ha nem sikerül biztosítani, hogy a kínai kormány ellenőrizhetően végrehajtsa az egyezményben rögzített vállalásait és állandósított strukturális reformját, akkor ez veszélybe sodorja az amerikai munkahelyeket és a hosszú távú fellendülést”.

A Fehér Ház nem kívánta kommentálni a kibontakozó megállapodást, Donald Trump azonban már reggeli Twitter-bejegyzései egyikében arról írt: “nagyon közel a Nagy Megállapodás Kínával. Ők is akarják, és mi is ezt akarjuk”.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamarosan megújul a Kitekintő!

Az elmúlt pár hétben a Kitekintő megújításán dolgoztunk, hamarosan új rovatokkal, szélesebb tartalommal jelentkezünk.  A fejlesztések várhatóan még jövő hét végéig tartanak, addig az oldal csökkentett üzemmódban, illetve esetenként tesztüzemmódban fog működni. 

Read More »

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás