Friss hírek

Aláírták az új amerikai-kanadai-mexikói kereskedelmi egyezményt

Helyi idő szerint kedden délután a mexikói fővárosban aláírták az új amerikai-kanadai-mexikói szabadkereskedelmi egyezményt.

Az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke, Nancy Pelosi néhány órával korábban jelentette be, hogy elhárultak az akadályok a három ország új kereskedelmi egyezményének amerikai kongresszusi ratifikálása elől is.

A házelnök közölte: a demokrata párti törvényhozóknak sikerült megegyezniük Donald Trump amerikai elnökkel a kereskedelmi egyezmény vitatott részeinek módosításában, így már amerikai részről is aláírható az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodást (NAFTA) felváltó, még tavaly kimunkált új kereskedelmi egyezmény (USMCA).

A dokumentumot Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főtárgyaló, Chrystia Freeland kanadai miniszterelnök-helyettes és Jesús Seade külügyminiszter-helyettes, mexikói főtárgyaló írta alá Mexikóvárosban.

López Obrador mexikói elnök külön köszönetet mondott Nancy Pelosinak, és hangsúlyozta, hogy az új egyezmény többet jelent, mint a három ország közötti egyszerű beruházási megállapodás. “Mexikót ez segíti majd a szociális gondok, köztük a migráció problémájának megoldásában” – jelentette ki az államfő. Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszter is úgy fogalmazott: “ez nagyon jó hír Mexikónak. Csak azt mondhatjuk: a küldetés teljesítve”.

A kanadai miniszterelnök-helyettes azt hangoztatta, hogy a tárgyalások hosszú folyamata “alapvető kihívást” jelentett Kanada számára, de különösen örül a megállapodásnak, mert “manapság világszerte rendkívül nehéz egyezményeket kötni”. Robert Lighthizer azt emelte ki: az Egyesült Államoknak is fontos, hogy az egyezmény sikereket hozzon Mexikónak.

Az aláírási ceremónián jelen volt Jared Kushner, Donald Trump elnök veje és tanácsadója is. Az aláírás után nem sokkal Washingtonban Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője közölte: a megállapodás amerikai kongresszusi ratifikálására várhatóan január elején kerül sor.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamarosan megújul a Kitekintő!

Az elmúlt pár hétben a Kitekintő megújításán dolgoztunk, hamarosan új rovatokkal, szélesebb tartalommal jelentkezünk.  A fejlesztések várhatóan még jövő hét végéig tartanak, addig az oldal csökkentett üzemmódban, illetve esetenként tesztüzemmódban fog működni. 

Read More »

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás