A francia szakszervezetek nem elégedettek a nyugdíjreformmal

Két évig tartó egyeztetések után Edouard Philippe francia miniszterelnök szerdán bejelentette a szerinte “társadalmi forradalmat” jelentő nyugdíjreform tervezetének részleteit, amely ellen csaknem egy hete sztrájkolnak a közlekedési és az oktatásban dolgozók.

A kormány kitart a jelenlegi 42-féle nyugdíjrendszer egységesítése mellett, de a pont alapú új rezsimet csak az 1975 után születettekre vonatkozóan vezetné be.

“Az egyetemesség célja a társadalmi igazságosság, nem lesznek sem győztesek, sem legyőzöttek” – fogalmazott a miniszterelnök a Gazdasági, Szociális és Környezetvédelmi Tanács (CESE) ülésén elmondott csaknem egyórás beszédében Párizsban.

“Nincs titkos menetrend, nem megtakarításokat keresünk, de az egyetlen megoldás az, hogy fokozatosan egy kicsit többet dolgozunk, mint ahogy azt mindenhol látjuk Európában” – tette hozzá.

A jelenleg érvényes 62 éves nyugdíjkorhatárt a kormány nem kívánja kötelező jelleggel megemelni, de a pontrendszerrel arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak, s a teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz a 64 éves kort jelöli meg. Az előzetes elképzelések szerint az új nyugdíjrendszer az 1963 után születetteket érintette volna, de a szakszervezeti ellenállás miatt kompromisszumként az új rezsim életbe lépését a kormány későbbre tervezi.

“Eljött az egyetemes rendszer ideje. A speciális rezsimek ideje lejárt” – hangsúlyozta Edouard Philippe azokra az önálló pénztárral ágazatonként létrehozott külön nyugdíjrendszerekre utalva, amelyekhez tartozók korábban és magasabb nyugdíjjal vonulhatnak vissza, mint a franciák többsége. A legfőbb kedvezményeztettek a vasúti dolgozók, közülük is a mozdonyvezetők és a párizsi tömegközlekedésben a metróvezetők – ők vesznek részt legnagyobb számban a tervezett átalakítás ellen múlt héten kezdődött tiltakozó megmozdulásokon.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Edouard Philippe arra is ígéretet tett, hogy a közoktatásban dolgozók – akik szintén nagy számban csatlakoztak a munkabeszüntetéshez – nyugdíjszínvonala nem csökken.

“Beleírjuk a törvénybe azt a garanciát, miszerint a tanárok nyugdíjszínvonala sérthetetlen, és a közszféra más területein dolgozók szintjének megfelelő” – mondta a kormányfő, aki ígéretet tett arra, hogy 2021-től fokozatosan megemelik a tanárok nyugdíjszintjét akkora összegre, hogy az új rendszernek ők se legyenek a vesztesei.

A miniszterelnök szerint a reform “nagy győztesei” a nők lesznek, miután a pont alapú új rendszerben minden gyerek után plusz pont jár, “és már az első gyerektől is, nem csak a harmadiktól”, ahogy az a jelenlegi nyugdíjrendszerben biztosít előnyöket. A pont alapú rendszerben minden gyerek után 5 százalékos pótlék jár majd automatikusan az anyának, amennyiben a szülők másképp nem döntenek.

A kormányfő úgy értékelte, hogy a bemutatott javaslatok olyan kompromisszumokat tartalmaznak, amelyek indokolják a sztrájk befejezését.
“A leginkább aggódó embereknek megadott garanciák indokolják, hogy folytatódjon a párbeszéd, és hogy a franciák millióit sújtó sztrájk befejeződjön” – fogalmazott a miniszterelnök.

Tüntetők a pontrendszer alapú nyugdíjrendszer bevezetése ellen tiltakoznak, mielőtt Edouard Philippe francia miniszterelnök ismerteti a kormány nyugdíjreform-tervezetét a francia gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi tanács, a CESE ülésén Párizsban 2019. december 11-én. A jelenlegi 42-féle nyugdíjrendszer egységesítésére irányuló reform ellen egy hete sztrájkolnak a közlekedési és az oktatásban dolgozók. MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

A felmérések azt mutatják, hogy miközben a franciák kétharmada indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, egyre többen támogatják a sztrájkot is, mert úgy érzékelik, hogy rosszul járhatnak egy új nyugdíjrendszerrel.

A sztrájkot meghirdető radikálisabb szakszervezetek egyáltalán nem támogatják a nyugdíjrendszer átalakítását és egységesítését egy pont alapú egyetemes rendszerré a jelenleg vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszer helyett, s a tervezet teljes visszavonását követelik.

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány “átlépte a határvonalat” azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét, a radikálisabb CGT pedig a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.

A határozatlan idejű sztrájk meghosszabbításáról naponta döntenek a szakszervezetek, s jóllehet a sztrájkolók aránya fokozatosan csökkent az elmúlt héten, a közlekedési helyzet továbbra is lebénítja Franciaországot. A vasutasoknak mintegy harmada, a mozdonyvezetőknek háromnegyede sztrájkol, emiatt továbbra is a vasúti közlekedésben a legjelentősebb a fennakadások, a vonatoknak csak mintegy húsz százaléka közlekedik. A 16 párizsi metróvonalból kilenc továbbra is zárva tart, a többin pedig csak csúcsidőben és szakaszosan közlekednek a szerelvények, az ország nyolc olajfinomítójából pedig hetet eltorlaszoltak a szakszervezeti dolgozók.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás