Két vádponttal folytatódik a Donald Trump elleni eljárás előkészítése

Hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával vádolják Donald Trump amerikai elnököt – jelentette be kedden Jerry Nadler, a demokrata többségű képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke és Adam Schiff, a hírszerzési bizottság vezetője.

Jerry Nadler kijelentette: Donald Trump veszélybe sodorja a demokráciát és a nemzetbiztonságot. Majd Adam Schiff részletezte a két vádpontot. A bejelentést a törvényhozók a képviselőházban tették meg, Nancy Pelosi házelnök jelenlétében.

Trump a törvények felett állónak tekinti magát, de senki, még az elnök sem áll a törvények felett – jelentette ki Nadler.

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke nyilatkozik a törvényhozás, a Kongresszus washingtoni épületében, a Capitoliumban 2019. december 5-én. Pelosi felkérte a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökét, hogy állítsa össze a vádiratot, amelynek alapján megindíthatják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást Donald Trump elnök ellen. MTI/EPA/Shawn Thew

Leszögezte, hogy a tét a következő választások tisztasága, és – mint fogalmazott – “ezért kell most cselekednünk”. Adam Schiff szerint Donald Trump “nem hagyott számunkra választási lehetőséget”. Hozzáfűzte: ha a demokrata törvényhozók nem tesznek semmit, akkor az elnök cinkosává válnak.

A hatalommal való visszaélés vádpontja arra vonatkozik, hogy a feltételezések szerint Donald Trump nyomást gyakorolt Ukrajnára annak érdekében, hogy Ukrajna indítson vizsgálatot politikai riválisa, Joe Biden, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa és volt alelnök ellen korrupció gyanújával az ukrajnai üzleti ügyei miatt.

A kongresszus akadályozására vonatkozó vádpont azért teszi felelőssé az elnököt, mert megakadályozta egyes munkatársai részvételét az impeachment-eljárás előtti vizsgálatokban.

A két vádpontot a törvényhozók 17 tanú több mint száz óráig tartó meghallgatása után fogalmazták meg. Az igazságügyi bizottság várhatóan még a héten szavaz a vádakról, majd a döntést a ház egésze elé terjesztve, a képviselőház voksol az elnök alkotmányos úton történő felelősségre vonásának, azaz felmentési eljárásának a  megindításáról.

Pelosi a bejelentés előtt közölte: Donald Trump “megpróbálta korrumpálni a soron következő választásokat” és az elnök “továbbra is veszélyt jelent nemzetbiztonságunkra”.

Donald Trump szintén a bejelentés előtt a Twitteren azt írta, “semmi rosszat” nem tett, a két vádpont kihirdetése után pedig “boszorkányüldözésről” írt.

Az elnök a bejelentés után több Twitter-bejegyzést is közzétett: az egyikben Adam Schiff kaliforniai törvényhozót “totálisan korrupt politikusnak” nevezte, aki szerinte “szörnyűséges és csalárd közleményt” olvasott fel. Jerrold Nadler képviselő szavait “nevetségesnek” minősítette, hozzáfűzve, hogy szerinte maga Nadler és a többi demokrata párti politikus is tudja, hogy amit mond, nem igaz.

A Fehér Ház szóvivője, Stephanie Grisham közleményben tudatta, hogy az elnök az impeachment-eljárás szenátusi szakaszában, a szenátusban tartandó perben reagál majd a vádpontokra.

“Az elnök a hamis vádakkal a szenátusban foglalkozik majd és arra számít, hogy teljes mértékben tisztázzák majd, mivel semmi helytelent nem tett” – olvasható a közleményben.

Grisham az impeachment-eljárást “csaló” folyamatnak minősítette, amelyet a demokraták szerinte már Donald Trump hivatali beiktatása előtt fontolgattak. Hangsúlyozta: a demokraták “megalapozatlan és pártos” kísérletet tettek az elnök hatalmának aláásására.

A képviselőházi demokraták hosszú ideje meg akarják változtatni 63 millió amerikai szavazatát” – fogalmazott.

Sajtótájékoztatót tartott Kevin McCarthy, a képviselőházban kisebbségben lévő republikánusok frakcióvezetője is. Leszögezte: “más országok csodálnak bennünket, mert hiszünk a jogállamban, hiszünk a tisztességes eljárásokban. De nem a Nancy Pelosi által vezetett képviselőházban”.

Hillary Clinton, aki demokrata párti elnökjelölt és Donald Trump vetélytársa volt a 2016-os elnökválasztáson, üdvözölte a demokraták döntését, és azt hangoztatta, hogy Trump “háborút folytat a demokrácia ellen”.

  • Előzmények:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás