_

A Google korlátozná a felhasználók adataihoz való hozzáférést

A Google korlátozni tervezi a hirdetők hozzáférését a felhasználók adataihoz – jelentette be az amerikai médiaóriás csütörtökön.

A kaliforniai székhelyű médiaóriás a felhasználók adatainak szigorúbb védelmével indokolta a döntést. A változás nyomán ugyanis szerinte a hirdetők nem férhetnek majd hozzá a felhasználók olyan, úgynevezett érzékeny adataihoz, mint például az egészségi állapotuk, a vallásuk, a politikai nézeteik vagy a szexuális irányultságuk.

A vállalat 2020 februárjában vezeti be a változtatást, a hirdetők akkortól nem tekinthetik meg a felhasználói adatokat. Chetna Bindra, a Google-felhasználók adatvédelmével foglalkozó csoport munkatársa újságíróknak elmondta: a fogyasztó-, ezen belül az adatvédelemmel foglalkozó Szövetségi Kereskedelmi Bizottság illetékeseivel egyeztetve hozták meg a döntést.

Az amerikai sajtóban megjelent első kommentárok – amelyek hirdetői vállalkozásoktól származnak – arra hívták fel a figyelmet, hogy a változtatással a Google kárt okozhat a digitális hirdetői piacnak.

A The Wall Street Journal című amerikai lap éppen a héten írta meg, hogy a Google titokban amerikaiak millióinak egészségügyi adataihoz jutott hozzá az Egyesült Államok 21 tagállamában. Az Egyesült Államok második legnagyobb egészségügyi szolgáltatójával, a missouri székhelyű Ascension-hálózattal együttműködve szerzett meg többek között laboratóriumi eredményeket, orvosi diagnózisokat, kórházi ápolási dokumentumokat, s amikor ez kiderült, azzal védekezett, hogy a titokban – az orvosok és a betegek tudta nélkül – megszerzett adatokat olyan új szoftver készítésére kívánja felhasználni, amely személyre szabott egészségügyi kezelési lehetőségeket javasol majd a felhasználóknak.

Titokban milliók egészségügyi adataihoz jutott hozzá a Google

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás