_

Katalán válság: az önrendelkezési jog gyakorlásának kérdése az újabb vita tárgya

A katalán parlament az önrendelkezési jog gyakorlásáról szóló állásfoglalást szavazott meg keddi ülésén, egy időben azzal, amikor a spanyol alkotmánybíróság a határozat tárgyalásának felfüggesztéséről döntött.

A Népi Egység (CUP) radikális baloldali függetlenségi párt által előterjesztett indítvány szerint a katalán parlament kifejezi szándékát, hogy “konkrét formában gyakorolja az önrendelkezés jogát és a katalán nép akaratának tiszteletben tartását”. A határozatot a CUP mellett a katalán autonóm kormányt alkotó két párt, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) támogatásával fogadták el.

Az ülésről tiltakozásként kivonult a katalán parlament legnagyobb ellenzéki erejének számító Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt, a Katalán Szocialista Párt és a konzervatív Néppárt pedig nem vett részt a szavazásban. Nyilatkozataikban hangsúlyozták: a dokumentum szövege ellentmond a törvényességnek, elfogadásának módja pedig sérti az ellenzéki jogokat.

A parlament ugyanis eredetileg délután döntött volna a határozatról, de kedden az ERC kérésére módosították a napirendet, és előbbre hozták a szavazást, amely így egybeesett az alkotmánybíróság ülésével, ahol épp a spanyol ügyvezető kormány beadványát tárgyalták, ami alkotmányossági kifogással élt a CUP határozati javaslata ellen.

Az alkotmánybírák egyhangúlag úgy döntöttek: eljárásba veszik a kormány panaszát, ezzel pedig automatikusan felfüggesztik a CUP indítványának további parlamenti ügymenetét.

A La Sexta országos televízió csatorna szerint a katalán parlamentbe öt perccel azután érkezett meg az alkotmánybíróság döntésének híre, hogy elfogadták az állásfoglalást.

A spanyol alkotmánybíróság már több alkalommal figyelmeztette Roger Torrent katalán parlamenti elnököt, hogy kötelessége és büntetőjogi felelőssége minden, az alkotmánnyal ellentétes kezdeményezést megakadályozni és leállítani. Egyben emlékeztette arra is, hogy az ország területi egységének megbontására irányuló törekvések alkotmányellenesek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás