Ígéretesen indult az egyeztetés szíriai szembenálló felek között

Az ENSZ küldötte szerint a vártnál jobban alakult a szíriai szembenálló felek közti genfi békéltetési tárgyalások nyitóülése, amelyet pénteken tartottak.

Geir Pedersen szavai szerint az úgynevezett szíriai Alkotmányozó Bizottság vitája néha “sebeket tépett fel”, de mind a szíriai kormány, mind az ellenzék, mind pedig a civil szervezetek képviselői “professzionálisan” szólaltak fel.

“Sokkal jobban alakult az egész, mint ahogy a legtöbben gondolták volna” – mondta újságíróknak az ENSZ delegáltja és bejelentette, hogy a Bizottság november 25-én ismét összeül.

Pedersen úgy fogalmazott, hogy a tárgyaláson a szuverenitás, a területi integritás és a terrorizmus volt a fő téma, de részletekbe nem bocsátkozott.

Nyolc és fél év belháborúzás után az ellenfelek az ENSZ szorgalmazására ültek tárgyalóasztalhoz. A bizottság 150 tagból áll: a szíriai kormánynak, az ellenzéknek és a civil társadalom képviselőinek egyaránt 50-50 embere van benne, és mindhárom frakcióban vannak kurdok is.

Összeült a szíriai alkotmányozó bizottság

Genf, 2019. október 30.
Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja (k), valamint Ahmad Kuzbari (b) és Hadi al-Bahra, az alkotmányozó bizottság társelnökei a Szíria leendő alkotmányát előkészítő bizottság ülésén az ENSZ genfi székházában 2019. október 30-án.
MTI/EPA/KEYSTONE/Martial Trezzini

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás