Megalakulhat a belgiumi Flandria regionális kormánya

Hárompárti koalíciós megállapodás született, és ennek nyomán megalakulhat a belgiumi Flandria regionális kormánya a május végi választásokat követően – jelentette a helyi sajtó hétfőn.

Májusban az európai uniós választásokkal együtt a regionális parlamentek és a szövetségi törvényhozás tagjairól is szavaztak Belgiumban. Szövetségi szinten és a flamand régióban viszont azóta is ügyvivő kormány van.

A Le Soir című lap azt írta hétfő reggel, hogy a választások után 127 nappal Flandriában is tető alá hozták a megállapodást, amelynek értelmében az eddig is kormányon lévő pártok, a nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA), a jobbközép Kereszténydemokrata és Flamand (CD&V), illetve a liberális Flamand Liberálisok és Demokraták (VLD) lépnek ismét szövetségre.

A flamand kormányt a mintegy 300 oldalas, részletesen kidolgozott tervezet alapján Jan Jambon korábbi szövetségi belügyminiszter fogja vezetni. A dokumentumot a három párt vezetésének még hivatalosan is jóvá kell hagynia.

Elsőként az apró németajkú közösségben, majd az úgynevezett Brüsszel Fővárosi Régióban, legutóbb pedig Vallóniában született meg a koalíciós egyezség. Egyes elemzők szerint ugyanakkor a regionális tárgyalások megnehezíthetik a továbblépést a szövetségi kormányalakításban, amelyben egyelőre még nem látszik a fény az alagút végén.

A belga pártok a 2010-es választás után rekordideig, 541 napon át tartó huzavona után tudtak csak megegyezni. Többek szerint elképzelhető, hogy ez a csúcs most megdőlhet.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »