Oroszország a Jeges-tengerre is légvédelmi rakétákat telepített

Oroszország Sz-400-as légvédelmi rakétákat telepített a Jeges-tengeren található Új-Föld (Novaja Zemlja) szigetekre – jelentette be hétfői közleményében az orosz Északi Flotta.

A hírügynökségek emlékeztetnek, hogy az új légvédelmi rendszer a korábbi Sz-300-asok fejlettebb változata, s a Jeges-tenger körzetébe való telepítése Oroszország sarkvidéki politikájának egyik fontos tényezője. Az Új-Föld választja el a Barents-tengert a Kara-tengertől, és két fő szigetből áll (Északi-sziget és Déli-sziget). A mostani telepítést ez utóbbin hajtották végre.

Az utóbbi években Szíriába is telepítettek orosz Sz-400-asokat, továbbá a NATO-tag Törökország is vásárolt belőlük – a második szállítmány éppen a napokban érkezett az országba.

Vlagyimir Putyin elnök utasítására Oroszország megerősítette katonai jelenlétét az arktiszi térségben, mégpedig támaszpontok létesítésével az ország európai területének északi részén és Szibériában.

Nyikolaj Jevmenov tengernagy, az Északi Flotta parancsnoka már egy évvel ezelőtt kifejtette egyik nyilatkozatában: a flotta több éve tervszerűen dolgozik a katonai infrastruktúra fejlesztésén az Északi-sarkvidéken, ami lehetővé teszi, hogy kiterjesszék az Oroszországi Föderáció nemzeti érdekvédelmi képességeit a térségben”.

Oroszország rendkívül élénken érdeklődik a gazdag szénhidrát-tartalékokkal rendelkező Arktisz iránt. Különösen fontos számára az északkeleti átjáró, amelyet nagy kereskedelmi útvonalként remél felhasználni a jövőben Európa és Ázsia között.

Oroszország megkezdi az észak-sarkvidéki hajózás ellenőrzését

Sarkvidéki játszma: Kína bejelentkezett, az USA elaludt, Oroszország vezet

Forrás: MTI/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Még rosszabb munkanélküliségi adatot hozhat a jövő hét az USA-ban

A tegnap közzétett heti munkanélküliségi adat az Egyesült Államokban közel ötszöröse volt a korábban valaha regisztrált legmagasabb értéknek, de egyes vélemények szerint jövő héten még rosszabbra fordulhat helyzet. Egyes államokban annyira leterhelődtek a hivatali rendszerek, hogy a múlt héten leadott adatok még nem tartalmazzák az összes beadott kérelmet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás