Az USA ezúttal az iráni Űrhajózási Hivatal ellen hozott szankciókat

Az amerikai kormány szankciókat hozott az iráni Űrhajózási Hivatal ellen – jelentette be keddi közleményében az amerikai külügyminisztérium. A tárca közleménye – amelyet Mike Pompeo, az amerikai diplomácia vezetője írt alá – azt állítja, hogy az iráni űrprogram Teherán ballisztikusrakéta-programjának leplezésére szolgál.

“Irán augusztus 29-én végrehajtott kísérlete jelzi a fenyegetés sürgető jellegét” – fogalmazott a kommünikében Pompeo.

A büntetőintézkedések a 2003-ban alapított Iráni Űrhajózási Ügynökséget (ISA), az Iráni Űrhajózási Kutatóközpontot (ISRC), valamint az iráni kutatási, tudományos és technológiai minisztérium kebelében működő Asztronautikai Kutató Intézetet (ARI) érintik. Amerikai álláspont szerint mindhárom intézmény hozzájárul az iráni ballisztikusrakéta-program továbbfejlesztéséhez.

A szankciók értelmében befagyasztják az intézmények egyesült államokbeli vagyonát és javait, tilos velük üzleti kapcsolatokat folytatni, és további büntetőintézkedések várhatnak a nemzetközi tudományos közösségben mindenkire, aki együttműködik velük.

A külügyi közlemény leszögezte: a szankciók meghozatala része az USA azon erőfeszítéseinek, hogy a lehető legnagyobb nyomást gyakorolja Iránra, amely “fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra”. Pompeo leszögezte: “az Egyesült Államok nem engedi meg, hogy Irán az űrprogramját arra használja fel, hogy ennek leple alatt továbbfejlessze ballisztikusrakéta-programját”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Donald Trump amerikai elnök már egy pénteki Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy “katasztrofális baleset történt” a Zafír műhold felbocsátásakor. Irán hétfőn erősítette meg, hogy robbanás történt az űrközpontban a kilövő-állomásnál, de hozzátette, hogy a műholdat még nem szállították át a kilövés helyére.

A szankciók bejelentése után elemzők megjegyezték: Washington azt követően hozta nyilvánosságra a büntetőintézkedéseket, hogy kedden Haszán Róháni iráni elnök a teheráni parlamentben közölte, szó sem lehet kétoldalú tárgyalásokról Teherán és Washington között, minden ezzel kapcsolatos találgatás félreértésen alapul.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás