Megint tesztelgetett Észak-Korea

Észak-Korea valószínűleg újabb rakétakísérleteket hajtott végre szombaton – közölte az eseményeket szorosan követő Dél-Korea vezérkari főnöksége. 

A vezérkar feltételezése szerint ismét két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

A japán kormány is valószínűsítette, hogy szombaton ismét rakétákat lőttek ki, de közölte, hogy a fegyverek nem okoztak kárt, és Japán területi vizein kívül csapódtak a tengerbe.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen új fegyverrendszer kipróbálását felügyeli Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető Észak-Koreában, egy nem megnevezett helyszínen 2019. augusztus 10-én. MTI/EPA/KCNA

Észak-Korea egy hete, augusztus 16-án is hajtott végre kísérletet, ugyancsak azonosítatlan típusú fegyvert – feltehetően rakétát – indított útra keleti tengerpartjának térségéből a Japán-tenger irányába. Phenjannak szinte már szokásává vált, hogy ilyen teszteket csinál. A szombati volt immár a hetedik rakétakilövése július 25-e óta, amikor is Phenjan, megtörve a 17 hónapja tartó szünetet, rakétakísérletet hajtott végre, tiltakozásul egy amerikai-dél-koreai hadgyakorlat ellen –  a hadgyakorlat azonban a héten már véget ért.

Szakértők nem zárják ki, hogy Észak-Korea a kísérletekkel új típusú rövid hatótávolságú rakétákat tesztel.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »