Macri veresége bedöntötte az argentin pénzpiacokat

Összeomlottak az argentin pénz- és tőkepiacok hétfőn, egy nappal azután, hogy a liberális elveket követő köztársasági elnök, Mauricio Macri súlyos vereséget szenvedett az októberi elnökválasztás főpróbájának tekintett előválasztáson a balközép peronista jelöltjével, Alberto Fenández volt kormányfővel szemben.

A befektetőket megrémítette, hogy a választók a vártnál sokkal nagyobb arányban mondtak nemet Mauricio Macri megszorító gazdaságpolitikájára, így a piacok nyitásakor az argentin peso árfolyama 14 százalékkal csökkent a dollárhoz képest, és a korai kereskedésben több mint 30 százalékos mínuszban is állt.

A Buenos Aires-i tőzsde irányadó mutatója 9 százalékos mínuszban nyitott, és napi mélypontján 31 428,44 pontra, 29,15 százalék veszteségbe zuhant, majd felkapaszkodott 32 028,68 pontra, 27,8 százalékos mínuszba.

A leadott szavazatok 58,7 százalékának összesítése szerint a balközép peronisták elnök- és alelnökjelöltje, Alberto Fernández és Cristina Fernández de Kirchner 47,01 százalékkal vezet, míg a Mauricio Macri és Miguel Angel Pichetto alkotta duó 32,66 százalékkal a második helyre szorult. Ha ez az eredmény megismétlődik az októberi elnökválasztáson, Fernández már az első fordulóban győz, ugyanis a törvény értelmében elegendő 45 százalék, vagy legalább 40 százalék, plusz tíz százalékpont előny a második helyezetthez képest.

Mauricio Macri argentin elnök, miután megtudta, hogy vereséget szenvedett az októberi elnökválasztás főpróbájának tekintett előválasztáson a balközép peronista jelöltjével, Alberto Fenández volt kormányfővel szemben. (EPA/JUAN IGNACIO RONCORONI)

Az argentin választási rendszer sajátosságaként 2009-ben hozták létre az általános előválasztások intézményét, amelynek keretében a választópolgárok dönthetnek arról, hogy kik legyenek azok a jelöltek, akik összemérik erejüket a tényleges elnök-, illetve parlamenti választások első fordulójában. A 34 millió választópolgár 75 százaléka szavazott vasárnap, de a részvétel a törvény értelmében mindenkinek kötelező.

Az előválasztási eredmények komoly kétségeket ébresztettek a piacok által előnyben részesített Macri újraválasztási esélyét illetően, és elemzők arra figyelmeztettek, hogy a következő napokban kiterjedt pánik alakulhat ki a pénzpiacokon.

A hétfőn bekövetkezett összeomlás jó emlékeztető volt a piacoknak 2015. december 17-ére, amikor is a peso 26 százalékot veszített értékéből a dollárhoz képest, mégpedig annak nyomán, hogy a frissen megválasztott Macri kormánya a megígért szabadpiaci reformok keretében áttért a lebegtető árfolyam-politikára. 2016 áprilisában – tizenöt év távollét után – Argentína sikeresen visszatért a nemzetközi tőkepiacokra annak eredményeként, hogy Macri elnök engedett, és lezárta az amerikai fedezeti alapokkal fennálló több mint egy évtizedes vitát.

Két évvel később azonban Argentína a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kért, majd kapott több mint 57 milliárd dollár pénzügyi támogatást, hogy kezelni tudja a nemzeti fizetőeszköz 50 százalékos leértékelődése miatt kialakult helyzetet. Az IMF tavaszi előrejelzésében úgy becsülte, hogy az ország bruttó hazai terméke (GDP) idén 1,2 százalékkal csökken, de a második félévben növekedésre vált, és jövőre már 2,2 százalékkal bővül a gazdaság.

Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága tavaly süllyedt recesszióba. Az éves infláció továbbra is nagyon magas, 40 százalékos, a munkanélküliségi ráta pedig 10,1 százalékra rúg.

Argentína és Törökország nagyon hasonló cipőben járnak

Komoly megszorításokat vezet be Argentína

Az elnökválasztás első fordulóját október 27-én, szükség esetén a másodikat november 24-én tartják. Ezzel egyidejűleg választják meg a kétkamarás parlament tagjait is.

Forrás: MTI/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Megvan a Brexit-megállapodás

Megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről - jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő csütörtökön a Twitteren, mindössze néhány órával a blokk vezetőinek Brüsszelben tartandó csúcstalálkozója előtt.

Read More »

Karnyújtásnyira a Brexit-megállapodás

Közel a megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről, a felek képviselői a hozzáadottérték-adó kérdését leszámítva gyakorlatilag minden egyéb területen egyetértésre jutottak - közölték csütörtök reggel diplomáciai források.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás