Komoly megszorításokat vezet be Argentína

Megszorításokat vezet be az argentin kormány, egyebek között megszünteti a minisztériumok felét és emeli az exportadót, hogy csökkentse a költségvetés hiányát, és stabilizálja a nemzeti fizetőeszköz összeomlásától sújtott gazdaságot.

Mauricio Macri argentin államfő a televízióban közvetített beszédében hétfőn leszögezte, hogy alapvető problémával néz szembe az ország, nem költhet többet annál, mint ami rendelkezésére áll, és mindent meg kell tenni azért, hogy egyensúlyba hozzák a költségvetést.

„Ehhez azoktól kérünk támogatást, akik a legerősebbek, az exportőröktől. Tudjuk, hogy ez az (exportra kivetett) adó rossz adó, de meg kell érteni, hogy vészhelyzet van” – fogalmazott az államfő, leszögezve azt is, hogy ez „nem egy válság a sok közül, hanem az utolsónak kell lennie, mindenünk megvan ahhoz, hogy felülkerekedjünk rajta”.

Hozzátette, hogy a válság leküzdésekor figyelnek a leginkább rászorulókra, ennek jegyében emelik a segélyeket, többet költenek élelmezési programokra és hatósági árat vezetnek be néhány létfontosságú termékre.

Az argentin kormány egy nappal azelőtt jelentette be a megszorításokat, hogy Washingtonban a segélyprogram felgyorsítására kérik a Nemzetközi Valutaalapot.

Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága és a valutalap június elején kötött hároméves, 50 milliárd dolláros készenléti hitelmegállapodást, amelynek feltételeként Argentína költségvetési deficitje csökkentése mellett kötelezte el magát az elkövetkező évekre.

A hitelkeret megnyitása után az IMF 15 milliárd dollárt folyósított, őszre pedig egy mindössze 3 milliárd dolláros lehívás volt tervbe véve, de a gazdasági helyzet így is tovább romlott, a monetáris válság tovább mélyült. Csak a múlt héten 15 százalékkal gyengült az argentin peso a dollárral szemben, az év eleje óta pedig majdnem 50 százalékkal értékelődött le.

Az eredeti hitelszerződés értelmében Argentína 2019-ben a bruttó hazai termék (GDP) 1,3 százalékára csökkentette volna költségvetési deficitjét az idei 2,7 százalékról, majd 2020-ra nullszaldót ért volna el, a következő évben pedig 0,5 százalékos GDP-arányos költségvetési többlet volt tervezve. Az új terv alapján már jövőre egyensúlyba akarja hozni a kormány a költségvetést, 2020-ra pedig 1 százalékos elsődleges többletet akar elérni.

Nicolas Dujovne argentin gazdasági miniszter kedden tárgyal Christine Lagarde-dal, az IMF főigazgatójával a szerződés módosításáról, amelynek fejében a kifizetések felgyorsítását kérik. A jelek szerint a befektetők továbbra is szkeptikusak, a peso árfolyama a hétfői tőzsdenyitás óta folyamatosan gyengül.

Nyitás után két órával több mint 4,2 százalékos mínuszban állt a dollárhoz képest; egy dollárért már 38,54 pesót kellett adni. Január első hetében még 18,56 pesón forgott a dollár.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP/Reuters/Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »