Folytatódik az érdekek állóháborúja Szíriában

Damaszkusz határozottan elutasítja, az ország szuverenitása és területi egysége elleni „égbekiáltó támadásnak” tekinti Ankara és Washington megállapodását egy közös műveleti központ létrehozásáról, ahol összehangolnák a jövőbeni észak-szíriai biztonsági övezet kialakítását – jelentette csütörtökön a SANA szíriai állami hírügynökség külügyminisztériumi forrásra hivatkozva.

A SANA által idézett forrás hozzáteszi azt is, hogy minden ilyen jellegű terv a térség békéjét és stabilitását veszélyeztetné. Megszállónak nevezi mind az Egyesült Államokat, mind Törökországot.

„Szíria a nemzetközi közösség segítségét kéri az amerikai-török agresszióval kapcsolatban, amely aláássa a szíriai válság megoldására irányuló összes erőfeszítést” – idézi a hírügynökség a szíriai külügyminisztérium tisztségviselőjét.

Szerdán a török védelmi minisztérium közölte, hogy Washington és Ankara közös műveleti központ létrehozásáról állapodott meg az Észak-Szíriába tervezett biztonsági övezet kialakításával és igazgatásával kapcsolatban. A központot Törökországban alakítják majd ki. A tárca „a béke folyosójának” nevezte a tervezett biztonsági övezetet.

Ankara szerint az Északkelet-Szíriát ellenőrző, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia nemzetbiztonsági fenyegetést jelent Törökország számára. A török vezetés azt állítja, hogy az YPG a Délkelet-Törökországban évtizedek óta fegyveres felkelést folytató, nemzetközileg is terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségese.

Ezzel szemben Washington az utóbbi években fegyverekkel látta el az YPG-t, mert úgy vélte, hogy a szíriai kurd milícia a leghatékonyabb partnere az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet dzsihadistái elleni harcban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »