Az EU érvénytelenítette Janukovics ellen hozott szankcióit

Szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelennek nyilvánította hét ember, köztük Viktor Janukovics korábbi ukrán  elnök esetében az Európai Unió által 2014-ben bevezetett szankciókat az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön.

Az Európai Unió legutóbb márciusban hosszabbította meg egy évvel a 2014-ben hozott, egyebek mellett vagyoni eszközök befagyasztásával járó szankcióit mások mellett Viktor Janukovics korábbi elnök esetében, akiket az indoklás szerint felelősség terhel az ukrán állami vagyon hűtlen kezelése, valamint az ukrán állami vagyonban veszteséget okozó hivatali visszaélés miatt.

Az érintettek keresetet indítottak az uniós bíróságnál a szóban forgó szankciókkal szemben.
Az uniós bíróság helyt adva a kérelmeknek ítéletében semmisnek nyilvánította az Európai Unió külügyi tanácsa által 2014-ben hozott korlátozó intézkedéseket. Indoklása szerint ugyanis az uniós tanács nem tartotta be a szankciós jegyzékbe vétel kritériumait Viktor Janukovics és másik hat érintett esetében.

A bíróság arra emlékeztetett, hogy az uniós tanácsnak korlátozó intézkedéseinek elfogadása vagy fenntartása esetén meg kell győződnie arról, hogy az érintett unión kívüli ország hatóságai betartották-e a hatékony bírói védelemhez való jogot a határozat elfogadásának időpontjában. A bíróság megállapította azonban, hogy a korlátozó intézkedések meghosszabbításáról szóló tanácsi döntés indokolása nem tartalmaz egyetlen hivatkozást sem arra vonatkozóan, hogy ellenőrizte volna az említett jogok betartását. Ennek értelmében az uniós külügyi tanács nem rendelkezett elegendő információval a szankciók fenntartásához – szögezték le.

Forrás: MTI

  • Kapcsolódó cikkünk:

Felkapott hírek

Friss hírek

Az elmaradt G7-csúcs miatt Trump megharagudhatott Merkelre

Donald Trump utasítást adott a Pentagonnak a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentésére - jelentette exkluzív információként a WSJ amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. A lépés régóta a levegőben volt, így a bejelentés időzítése kapcsolatban állhat azzal is, hogy Merkel miatt hiúsult meg a Trump által júniusra tervezett G7-csúcs.

Read More »

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás