Súlyos sérülése miatt elmarad Janukovics védőbeszéde

Súlyos gerinc- és térdsérülés miatt egy moszkvai klinikán ápolják Viktor Janukovics volt ukrán elnököt, ezért nem tudja elmondani videokonferencián védőbeszédét az ellene folyó kijevi bírósági eljáráson, ahol hazaárulással vádolják.

Janukovics sérüléséről először a Komszomolszkaja Pravda adott hírt internetes oldalán meg nem nevezett forrásra hivatkozva.

A lap szerint Janukovicsot pénteken szállították a Szklifoszovszkij sürgősségi kórházba mozgásképtelen állapotban, gerinc- és térdsérülés gyanújával. A politikus teniszezés közben sérült meg. Janukovicsot az intenzív osztályon ápolták, majd átszállították egy magánklinikára – írta a lap.

A moszkvai sürgősségi kórházban a RIA-Nyovoszti orosz hírügynökségnek megerősítették, hogy Janukovicsot hozzájuk szállították be pénteken, de még aznap egy másik kórházba vitték. Ügyvédje, Olekszandr Horosinszkij vasárnap azt mondta orosz és ukrán hírügynökségnek, hogy védencét egy moszkvai kórházban ápolják, sérülése súlyos, nem tud mozogni, és emiatt nem tud részt venni hétfőn az ellene folyó perben egy kijevi bíróságon. Hozzátette, kérni fogják, hogy halasszák el az utolsó szó jogán, videokonferencián mondandó védőbeszédét.

Viktor Janukovics 2010 és 2014 között volt Ukrajna elnöke. 2014 februárjában hagyta el Ukrajnát, Oroszországba távozott. Ukrajnában hazaárulással vádolják, mert 2014. március 1-én írásos nyilatkozatot tett, melyben Moszkva ENSZ-képviseletén keresztül arra kérte Oroszország fegyveres erőit, hogy küldjenek csapatokat Ukrajnába.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / TASZSZ

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »