A szociáldemokraták kilépése sem hozna előrehozott választást Németországban

Ha a szociáldemokraták a ciklus vége előtt úgy döntenek, hogy kilépnek a kormányból, akkor a konzervatív uniópártoknak egyedül kell folytatniuk a kormányzást – jelentette ki a Bild című német tömeglapban hétfőn megjelent interjúban Wolfgang Schäuble, a német parlament alsóházának konzervatív elnöke.

Ebben az esetben a konzervatívoknak Schäuble szerint úgy kellene kormányozniuk, hogy minden nagyobb megoldandó politikai kérdést, a klímavédelmet, a külföldi katonai szerepvállalást, a gazdasági stabilitást és a migrációt egyetlen csomagként kezelnek. Schäuble, aki Angela Merkel kancellár előtt a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője volt, majd a Merkel-kormány pénzügyminisztereként dolgozott a legutóbbi választásokig, arra az álláspontra helyezkedik, hogy a nagykoalíciós kormányzásra csak kivételes esetekben kellene, hogy szükség legyen, ám Németországban 2005 óta 10 olyan év volt, amikor a konzervatívok és a szociáldemokraták együtt vezették az országot.

“A legutóbbi választás után senki nem akart nagykoalíciót, de máshogy nem ment” – emlékeztetett arra, hogy a választás után a konzervatívok először a zöldekkel és a liberálisokkal próbáltak koalíciót kötni, és a szociáldemokraták eleinte el is zárkóztak a nagykoalíciótól.

Wolfgang Schäuble, a Bundestag elnöke beszél a német parlamentben 2019. június 26-án. EPA/CLEMENS BILAN

A konzervatív pártok népszerűségvesztéséről a 76 éves veterán politikus azt mondja, hogy a párton belül mindenki komolyan veszi a közvélemény-kutatások eredményeit, a demokratikus nézeteltéréseket a politikai spektrum közepén kell tartani, és komolyan kell venni az emberek aggodalmait. A konzervatív pártoknál sokkal rosszabbul álló szociáldemokrata párt jövőjével kapcsolatos kételyekkel összefüggésben a házelnök úgy fogalmaz, hogy akinek a halálhírét keltik, az sokáig él.

Ursula von der Leyen védelmi miniszter jelölése az Európai Bizottság élére elegendő ok ahhoz, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kilépjen a kormányból – mondta a párt korábbi vezetője, Sigmar Gabriel egykori alkancellár és külügyminiszter a Der Spiegel című német lapnak szerdán.

Tovább a teljes cikkhez

Schäuble a klímavédelemért tüntető fiatalokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy minden joguk megvan, hogy radikális ötletekkel álljanak elő, és sokkal rosszabb lenne, ha elfordulnának a politikától. Kiemelte mindazonáltal: a politika dolga úgy megoldani a problémákat, hogy az a lehető legtöbb ember javát szolgálja.

A Bundestag elnökét az aggasztja jobban, hogy sok fiatalban komolyan megfogalmazódik a kérdés, hogy valóban a kompromisszumokkal és elhúzódó részvételi lehetőségekkel járó, szabad demokrácia-e a legjobb politikai rendszer. “Ezért a politikának ismét világosan állást kell foglalnia, vagyis egy szóban: vezetnie kell” – húzza alá a CDU politikusa.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Elhalványulóban a hongkongi tüntetések üzenete

A hongkongi tiltakozások kezdetben kizárólag a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet ellen irányultak, azonban a mozgalom mára kibővült, a tüntetések pedig egyre erőszakosabbá váltak. Ez kockázatot jelent a befektetők és a vállalkozások számára, amelyek már most is károsulnak. A következő lépést pedig még nehezebb megjósolni.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás